Here she comes, the graduated...

Azt hittem, ez a nap sosem fog eljönni, bár kétségtelen, hogy ez az öt és fél év hihetetlenül gyorsan elszállt. Tudtam, hogy az idő fogaskerekei kegyetlenül forognak szüntelen előre, de arról nekem senki sem szólt, hogy megolajozták közben a gépezetet.

Jelentem, lediplomáztam! A diplomavédésen a prezentációm magávalragadta a bizottságot. Az eredményhírdetésnél kiemelték és nagyon megdicsérték a munkámat és a kreatív témaválasztást. 5-öst kaptam a szakdolgozatomra és a védésre, és így a diplomám végül Jó minósítéső lett.

Most pedig itt ülök öt nappal a záróvizsga után, és azon gondolkozom, hogy hová tűnt ez a sok-sok év? Az emlékek színes forgataga kavarog a fejemben, de az egyetlen dolog, amit most mondani tudok az az, hogy vége.

Megcsináltam.

Nevettem úgy, hogy kicsordult a könnyem, és előfordult, hogy úgy éreztem fel akarom adni. Találkoztam sok emberrel, rátaláltam jó barátokra, és mindeközben szereztem két diplomát. De ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi a legfontosabb dolog, amit ez alatt az öt és fél év alatt megtanultam, akkor nem Arisztotelészt idézném, és nem is dobálóznék szögletes szakszavakkal, hogy csillogó intellektusom zsenijét fényezzem.

Nem!

A legfontosabb, amit megtanultam az az, hogy semmi sem lehetetlen, és az élet mindig megy tovább! Ha eléggé hiszel magadban, ha van valaki, aki feltétel nélkül támogat utadon, akkor jöhet bármi és bárki, végül úgy is te kerülsz ki győztesen!