Volt egy nagyon durva időszakom. Szerintem minden lány életében eljön ez egyszer, és van kinél hosszabb, van kinél rövidebb ideig tart. Ez a divatmánia. Az életed eme fejezetében a címkéket figyeled, felkapod a fejed, ha valakinél meglátsz egy márkásabb táskát, és időt és energiát nem kímélve kutatod az internetet Gucci, Prada, Versace, Dolce & Gabbana, stb. képek után. Minden pénzedet félreteszed, és inkább éhezel, de megveszed magadnak a kinézett dizájner cuccott. Fejből tudod az összes szupermodell nevét és méreteit, tudod, hogy melyik divatház kampányában kik vannak benne, tudod mikor van a milánói és a párizsi Divathét, és már alig várod, hogy Victoria angyalkái újra birtokba vegyék a kifutót.
Egy kívülálló számára bizony nagyon idegesítő ez a korszak. Nemrég mesélte Vera barátnőm, hogy ebben az időben bizony nem nagyon kedvelt... Nos, meglehet érteni őt is, de inkább annak örüljünk, hogy ennek már vége! Nem arról van szó, hogy nem szeretem a finom holmikat. Igenis felfigyelek a szépre, és törekszem arra, hogy minél jobb minőségű és minél szebb ruhákat vegyek. És bár egyedül még nem megyek vásárolni, mert azért kell, hogy Vera vagy Lackó segítsen a döntésben, de úgy érzem lassan már egyedül is képes leszek olyan ruhát venni, ami szép és előnyös is egyben.
Ha Amerikába költözök, biztosan megnézem magamnak az ottani márkákat. A sportosabb vonalért például a GAP, az Abercrombie & Fithc, vagy a Rugby Ralph Lauren üzleteit érdemes átnézni. Igen tetszetős kis cuccokat gyártanak elérhető áron, és mindemellett szép emberekkel reklámozzák termékeiket. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányas farmert fogok kint hordani! Hogy miért is? Nos, amikor Kanadában voltunk nyaralni, anyu akart venni magának egy rövidnadrágot. Mivel az ő mérete az XL-es, ezért bevitte a próbafülkébe az XL-es nadrágot. Vágül az S-eset vette meg, de csak azért, mert nem volt már XS-es méret. Most sem gondolom, hogy kövér vagyok - persze nem is képzelem magam szupermodellnek - de azért jó lesz látni, hogy a méretem mondjuk 8-as. :)
Egy kívülálló számára bizony nagyon idegesítő ez a korszak. Nemrég mesélte Vera barátnőm, hogy ebben az időben bizony nem nagyon kedvelt... Nos, meglehet érteni őt is, de inkább annak örüljünk, hogy ennek már vége! Nem arról van szó, hogy nem szeretem a finom holmikat. Igenis felfigyelek a szépre, és törekszem arra, hogy minél jobb minőségű és minél szebb ruhákat vegyek. És bár egyedül még nem megyek vásárolni, mert azért kell, hogy Vera vagy Lackó segítsen a döntésben, de úgy érzem lassan már egyedül is képes leszek olyan ruhát venni, ami szép és előnyös is egyben.
Ha Amerikába költözök, biztosan megnézem magamnak az ottani márkákat. A sportosabb vonalért például a GAP, az Abercrombie & Fithc, vagy a Rugby Ralph Lauren üzleteit érdemes átnézni. Igen tetszetős kis cuccokat gyártanak elérhető áron, és mindemellett szép emberekkel reklámozzák termékeiket. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányas farmert fogok kint hordani! Hogy miért is? Nos, amikor Kanadában voltunk nyaralni, anyu akart venni magának egy rövidnadrágot. Mivel az ő mérete az XL-es, ezért bevitte a próbafülkébe az XL-es nadrágot. Vágül az S-eset vette meg, de csak azért, mert nem volt már XS-es méret. Most sem gondolom, hogy kövér vagyok - persze nem is képzelem magam szupermodellnek - de azért jó lesz látni, hogy a méretem mondjuk 8-as. :)
Posts
No comments:
Post a Comment