Let's talk about sport, baby!

Én támogatom a gyermekek sportoltatását! Nem csak levezeti így a gyerkőc a fölösleges energiákat, de fegyelemre, kitartásra és küzdésre is tanítja az adott sport. De kérdem én, mennyire fontos figyelembe venni egy aprócska ember akaratát, és hol van a határa a szülök gyermekükben történő önmegvalósításának?

Novak Djokivic azt hiszem 4 éves volt, amikor először ment tenisz edzésre. Az elhivatott kisfiú 30 perccel hamarabb érkezett a terembe, ezért az edzője megnézte, mit tartalmaz a hátizsákja. Volt benne egy törölköző, egy palack víz, egy csukló szorító és egy banán (a ruhán kívül). Az edző mosolyogva kérdezte, hogy a mama pakolt-e, mire a kis Nole azt válaszolta, hogy nem, én pakoltam, láttam a TV-ben, hogy így kell. Azóta eltelt 18 év, és az összes közvetítésen meg lehet figyelni a lelátón grimaszoló anyukát, aki mint egy anyaoroszlán küzd, hogy a kamerák elé kerüljön. Az már régen nem érdekel senkit, hogy a kis Djoko szeret-e még teniszezni, vagy csak azért csinálja, mert véletlenül jó benne. Anyuci a kamerák kereszt tüzében, és riporterek ezrei tapossák egymást azért, hogy interjút készíthessenek vele gyermeke lelki állapotáról, magánéletéről, vásárlási szokásairól, magyarán bármiről, aminek köze nincs a teniszhez!

Aztán itt vagy Roger Federer. Sosem volt egy kiemelkedő tehetség, egészen sokáig nem is ért el eredményeket, aztán valami megváltozott, és világelső lett. 4 éven keresztül állt a ranglista élén, most 2. helyezett, és még minidig ő a tenisz világának egyik legnagyobb úriembere. Intelligens nem csak a játéka, de nyilatkozatai is, és nem tudom mit csinált a fényképészekkel, de szerintem ő az egyetlen teniszező, akinek a publikált képei aránylag használhatók. (Legyünk őszinték: van néhány olyan sport, amit egész egyszerűen nem szabadna fényképezni, és a tenisz benne van a top 3-ban! Nem csak azért, mert a képeknek kb. semmi értelme, de az erőlködéstől eltorzult arcok nem hiszem, hogy valakinek is örömére szolgálnak. Félreértés ne essen, tenisz fotók közül is van néhány olyan, amiért élek-halok. De egyik sem ütést ábrázol!) Szóval 4 év után már "csak" a világ második legjobb játékosa, elsírja magát, ha nem ő nyeri meg a döntőt, mi (közönség) pedig temetjük, és csóváljuk a fejünket, hogy hát-hát, bizony eljárt az idő Roger feje felett is, már ő sem az, aki 2 éve volt. És akkor most emlékeztetnék mindenkit arra, hogy arról az emberről beszélünk, aki az ATP világranglistáján a MÁSODIK! Hát normálisak vagyunk mi? Azok az emberek, akik benne vannak az első 100-ban, zseniális teniszezők. Nekünk pedig szepeg a seggünk, és azon morfondírozunk, hogy szegény Federer miért nem vonult vissza 2007-ben, akkor, amikor a csúcson volt... Szánalmas! Az élsport nem erről szól, a tenisz pedig végképp nem!

Na de térjünk csak vissza a kölkökre. Anyukám mondta sokszor, hogy zseni gyerek nincs, csak zsarnok szülő. Van benne igazság! De azért vegyük észre, hogy egészséges lelkületű gyereket nem lehet úgy nevelni, hogy saját álmaimat valósíttatom meg vele. Az ő élete nem az enyém, még kölcsönben sem. Nem tudom, hogy mi a legmegfelelőbb sportoltatási taktika, mert nem feltétlenül csak lusta a gyermek, ha nem akar edzésre menni, de mi van akkor ha mégis? Azt hiszem, ezt gyereke válogatja! Mindenesetre a szülő-edző-gyerek kommunikáció nagyon fontos!

És ha én anno elmondom a problémáimat nyíltan a szüleimnek, és közösen megpróbáljuk megoldani őket, lehet, hogy most nem utálnék futni, és nem esne annyira nehezemre felvenni a 30.000 Ft-os cipőmet, és rávenni magamat arra, hogy akkor most szaladjunk!