Egy pár perccel ezelőtt hívott Lackó telefonon, és azt kérdezte: "Mikor mondtál fel?" Kiderült, hogy nem volt ideje elolvasni a tegnapi bejegyzésemet, de megakadt a szeme az első mondaton, ezért fel kellett hívnia, hogy megbeszéljük, mi van. Bevallom, nagyon jól esett, hogy felhívott és hogy rákérdezett a dolgok miértjére. Egyébként megtudtam, hogy mellesleg ő is költözik: Norvégiába. Mivel ott nincs dokisuli, hiány van minden egészségügyi alkalmazottból, így gyógytornászból is. Tökéletes választás, szerintem jól döntött! Támogatom! :)
De a mai napon egy másik hívás is befutott. Anyukám hívott fel, hogy elmondja szóban, amit e-mailben nem tudott. Azaz neki sikerült megírnia a levelet, csak az valamiért elveszett az éterben, és sosem ért el hozzám. Elgépelt címzett? Nem tudom... de nem is ez a lényeg!
Anyukám a következőt mondta: "Úgy látom, tényleg komolyan gondolod ezt a kiköltözést, és nekem most már az amerikai életed kezdőtőkéjét kell összegyűjtenem. De már ki is találtam, hogy hogy fogom csinálni! Két bankkártyát fogsz kapni: az egyiken lesz rajta az a tőke, amivel anyád megtámogatja első lépéseidet, a másik kártyán pedig egy vésztartalék lesz. Ahhoz nem nyúlhatsz hozzá, az kizárólag arra lesz fenntartva, hogy hazaköltözz belőle. Mert úgy gondolom, az embernek szüksége van a tudatra, hogy bármikor visszatérhet a szerető szülői fészekbe. Az első számú kártya az lehet a te Washington-i folyószámládhoz tartozó kártya, hiszen az úgyis a te pénzed. De a másik az az én számlámhoz fog tartozni, és komolyan csak akkor használhatod, ha úgy döntöttél, végleg hazajössz!"
Nagyon szeretem az anyukámat! És nagyon tetszik a terve is. Bár titkon remélem, hogy soha nem kell használnom a 2es számú bankkártyát, megnyugtat a tudat, hogy mindig van visszaút!
Igen, lassan kezdi mindenki komolyan venni a költözésemet... Ez tetszik! De jobb is, ha már most elkezdenek hozzászokni a gondolathoz, hogy 2009 Augusztosában költözöm, mert durva arculcsapás lesz, ha akkor tudatosul bennük, hogy leléptem...
Mert én tényleg megyek! :)
De a mai napon egy másik hívás is befutott. Anyukám hívott fel, hogy elmondja szóban, amit e-mailben nem tudott. Azaz neki sikerült megírnia a levelet, csak az valamiért elveszett az éterben, és sosem ért el hozzám. Elgépelt címzett? Nem tudom... de nem is ez a lényeg!
Anyukám a következőt mondta: "Úgy látom, tényleg komolyan gondolod ezt a kiköltözést, és nekem most már az amerikai életed kezdőtőkéjét kell összegyűjtenem. De már ki is találtam, hogy hogy fogom csinálni! Két bankkártyát fogsz kapni: az egyiken lesz rajta az a tőke, amivel anyád megtámogatja első lépéseidet, a másik kártyán pedig egy vésztartalék lesz. Ahhoz nem nyúlhatsz hozzá, az kizárólag arra lesz fenntartva, hogy hazaköltözz belőle. Mert úgy gondolom, az embernek szüksége van a tudatra, hogy bármikor visszatérhet a szerető szülői fészekbe. Az első számú kártya az lehet a te Washington-i folyószámládhoz tartozó kártya, hiszen az úgyis a te pénzed. De a másik az az én számlámhoz fog tartozni, és komolyan csak akkor használhatod, ha úgy döntöttél, végleg hazajössz!"
Nagyon szeretem az anyukámat! És nagyon tetszik a terve is. Bár titkon remélem, hogy soha nem kell használnom a 2es számú bankkártyát, megnyugtat a tudat, hogy mindig van visszaút!
Igen, lassan kezdi mindenki komolyan venni a költözésemet... Ez tetszik! De jobb is, ha már most elkezdenek hozzászokni a gondolathoz, hogy 2009 Augusztosában költözöm, mert durva arculcsapás lesz, ha akkor tudatosul bennük, hogy leléptem...
Mert én tényleg megyek! :)
Posts
2 comments:
Hozzá lehet majd valahogy járulni a kettes számú kártya alaphoz? :D
Természetesen hozzá lehet járulni, a részleteket addig még kitalálom :)
Post a Comment