Ma délben hazautaztam Békéscsabára. Egyrészt azért, mert már egy hónapja nem voltam itthon, és kis családom már nagyon hiányzott, másrészt meg azért, mert anyukám szeretett volna elmenni egy buliba, viszont nem egyedül. Végül a zenés-táncos mulatságból nem lett semmi, de nagyon jól éreztük magunkat, és sokat beszélgettünk.
Az igazat megvallva, még mindig nem vagyok biztos abban, hogy elhiszi, hogy 2009 Augusztusában startolni fogok, bár szájával igen meggyőzően formálja a szavakat, mikor azt mondja egy rég nem látott tanítómnak, hogy "Akkor szakadna meg a szívem, ha az egyetem után haza akarna jönni!" Reálisan látja a helyzetet? Nos, lehet. Az tény, hogy szerintem sincs semmi lehetőség az elhelyezkedésre ebben a kis városkában, és az is tény, hogy a könyvelőirodájában sem szeretnék napi 8-10 órában könyvelni, de... Nem tudom. Valahogy ez soha nem is fordult meg a fejemben, mint lehetőség. Na jó, nem állítom, hogy nem játszottam el viccből a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyetem után hazaköltöznék, de már a csomagolásnál kinevettem magam, és felhagytam a történet további göngyölésével. Mert valamiért azt érzem, hogy Amerikába kell mennem. Nem tudom miért, és nem tudom mi végett, de ott a helyem. Meggyőződésem, hogy nem csak karriert, de családot is találok kint!
Sokan vannak, akik azzal hencegnek, hogy a semmiből lettek naggyá, és hangoztatják, hogy üres zsebbel érkeztek Amerikába, mégis megszedték magukat. Ezen emberek élharcosa Madonna is, aki American Life című dalában annak is hangot ad, hogy tulajdonképpen az amerikai álom bullshit. Persze tudjuk, hogy mindez nem igaz, mert apuci és az amerikai rokonok mind a háta mögött álltak, de mégis nagyon menő azt hangoztatni, hogy $20-al érkeztem New Yorkba, és nem ismertem senkit. Hát, csak csinálja, ha ez jól esik neki!
Én nem akarom ezt eljátszani! Örülök annak, hogy van lehetőségem mindezt meglépni, és annak is, hogy támogatnak a szüleim. Örülök annak, hogy az egyetem első évében igényeltem egy amerikait, akit a mai napig a barátomnak tudhatok! (Buddy program, a lényeg, hogy az amerikai cserediákokat gardírozzuk Budapesten) Nem hiszek a véletlenekben, ezért nem áltatom magam azzal, hogy ezek a dolgok ok nélkül történtek. Az irodában a minap szóbakerült mindez. Mármint, hogy én Amerikában képzelem el a jövőmet, és hogy egy év múlva, az egyetem után kívánok kimenni. Nem is értem, miért lepett meg az, hogy az iroda 7 jelenlévő tagja közül egysem kérdőjelezte meg eme szándékomat. Mindenki támogatta a külföldre költözést, és páran jelezték, hogy jönnének meglátogatni. Nos, ha minden úgy alakul majd, ahogy tervezem, akkor semmi akadálya a dolognak! Az ajtóm mindig nyitva áll, készülhettek lelkileg az útra! :)
Az igazat megvallva, még mindig nem vagyok biztos abban, hogy elhiszi, hogy 2009 Augusztusában startolni fogok, bár szájával igen meggyőzően formálja a szavakat, mikor azt mondja egy rég nem látott tanítómnak, hogy "Akkor szakadna meg a szívem, ha az egyetem után haza akarna jönni!" Reálisan látja a helyzetet? Nos, lehet. Az tény, hogy szerintem sincs semmi lehetőség az elhelyezkedésre ebben a kis városkában, és az is tény, hogy a könyvelőirodájában sem szeretnék napi 8-10 órában könyvelni, de... Nem tudom. Valahogy ez soha nem is fordult meg a fejemben, mint lehetőség. Na jó, nem állítom, hogy nem játszottam el viccből a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyetem után hazaköltöznék, de már a csomagolásnál kinevettem magam, és felhagytam a történet további göngyölésével. Mert valamiért azt érzem, hogy Amerikába kell mennem. Nem tudom miért, és nem tudom mi végett, de ott a helyem. Meggyőződésem, hogy nem csak karriert, de családot is találok kint!
Sokan vannak, akik azzal hencegnek, hogy a semmiből lettek naggyá, és hangoztatják, hogy üres zsebbel érkeztek Amerikába, mégis megszedték magukat. Ezen emberek élharcosa Madonna is, aki American Life című dalában annak is hangot ad, hogy tulajdonképpen az amerikai álom bullshit. Persze tudjuk, hogy mindez nem igaz, mert apuci és az amerikai rokonok mind a háta mögött álltak, de mégis nagyon menő azt hangoztatni, hogy $20-al érkeztem New Yorkba, és nem ismertem senkit. Hát, csak csinálja, ha ez jól esik neki!
Én nem akarom ezt eljátszani! Örülök annak, hogy van lehetőségem mindezt meglépni, és annak is, hogy támogatnak a szüleim. Örülök annak, hogy az egyetem első évében igényeltem egy amerikait, akit a mai napig a barátomnak tudhatok! (Buddy program, a lényeg, hogy az amerikai cserediákokat gardírozzuk Budapesten) Nem hiszek a véletlenekben, ezért nem áltatom magam azzal, hogy ezek a dolgok ok nélkül történtek. Az irodában a minap szóbakerült mindez. Mármint, hogy én Amerikában képzelem el a jövőmet, és hogy egy év múlva, az egyetem után kívánok kimenni. Nem is értem, miért lepett meg az, hogy az iroda 7 jelenlévő tagja közül egysem kérdőjelezte meg eme szándékomat. Mindenki támogatta a külföldre költözést, és páran jelezték, hogy jönnének meglátogatni. Nos, ha minden úgy alakul majd, ahogy tervezem, akkor semmi akadálya a dolognak! Az ajtóm mindig nyitva áll, készülhettek lelkileg az útra! :)
Posts
1 comment:
A bejegyzés első felében néhány dolgot kicsit magamra vettem, de semmi gond semmi gond:D
Végülis már megbarátkoztam azzal, hogy nekem nemrég véget ért a szárnypróbálgatós/kísérletezős időszakom.
Persze nem azt mondom, hogy feladtam az álmaimat. Éppen csak beláttam, hogy nem csupán egyetlen út vezethet az elérésükhöz, és néha tudni kell váltani. Ami engem illet érzem, hogy ebből a helyzetből is ki tudom hozni a maximumot:D
Emléxem, hogy ilyen idős koromban énis pontosan így gondolkodtam, és ez így is van rendben. Az embernek legyenek meg a céljai/álmai.
Nagyon remélem, hogy kegyed több sikerrel fog járni, mint mondjuk én;)
Ákesz, az újramegíró (az előző mondjuk jobb lett, lehet nem reggel kómásan kellett volna próbálkozni:) de a lényeg benne van)
Post a Comment