Azon gondolkoztam, hogy miért akar mindenki elköltözni szülővárosából. Mert azt megértem, hogyha faluról valaki buzgó módon fel akar törni, és egy városban letelepedni. Még azt is megértem, ha az elnyomott vidékről kíván valaki a fővárosba költözni. De miért van mindenkinek kilóméterhiánya? Miért érzi mindenki azt, hogy otthon nincs számára megélhetési lehetőség? Miért nem elég jó nekünk az a hely, ahol a családunk él?
Mostanában sokat beszélgetek a barátaimmal (magyar és külföldi egyaránt) arról, hogy mi lesz, ha vége lesz az egyetemnek. Mint már azt korábban írtam, 10-ből ha egy barátom akar Magyarországon maradni, és bár eddig kötötte az ebet a karóhoz, és meg volt róla győződve, hogy szülővárosában marad, mára ennek az egynek is megváltozott erről a véleménye. Hogy miért? "Nem hiszem, hogy ezek után is eltudnám viselni a családom."
Gonosz kiszólás? Hálátlan dögség? Lehet. Viszont egyes szülők valóban nem érdemelnek hátba veregetést nevelésből, és ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármit is el tud érni azzal, ha folyamatosan zaklatja a gyermekét, illetve olyan lelki terrort alkalmaz rajta, mint a "Tudom én, hogy ha megöregszem, magamra maradok!" meg "Te midig csak mész, sosem vagy itthon!" E mellé társul természetesen a boci szem, a sírós száj, és az agonizálós hang. És pontosan ez az, amit szerintem úgy hívnak, hogy önbeteljesítő jóslat!
De térjünk csak vissza a tárgyra. Azt kezdtem feszegetni, hogy miért ilyen nagyfokú mostanában a migráció? Elképzelhető, hogy mindenki rossz helyre született? Csak nem lehet már ennyire elbaszott a természet! Vagy Ősanyánk szabadságra ment, és a kis titkárnője összekeverte a lapokat, és nem azt osztotta néhányunknak lakóhelyül, ami járt? Vagy egészen egyszerűen nem vagyunk képesek értékelni amink van? Ez a folyamatos többre és nagyobbra vágyás vajon egészséges? Nem tudom.
De azt igen, hogy én nem tudom elképzelni a jövőmet Magyarországon. És pontosan úgy, olyan lazán (oké, szülői segítséggel) ahogy Pestre felköltöztem fogok reményeim szerint otthonra lelni New Yorkban is. És bár New York nem a sarkon van, tudom, érzem, hogy Ő is vár rám!
Mostanában sokat beszélgetek a barátaimmal (magyar és külföldi egyaránt) arról, hogy mi lesz, ha vége lesz az egyetemnek. Mint már azt korábban írtam, 10-ből ha egy barátom akar Magyarországon maradni, és bár eddig kötötte az ebet a karóhoz, és meg volt róla győződve, hogy szülővárosában marad, mára ennek az egynek is megváltozott erről a véleménye. Hogy miért? "Nem hiszem, hogy ezek után is eltudnám viselni a családom."
Gonosz kiszólás? Hálátlan dögség? Lehet. Viszont egyes szülők valóban nem érdemelnek hátba veregetést nevelésből, és ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármit is el tud érni azzal, ha folyamatosan zaklatja a gyermekét, illetve olyan lelki terrort alkalmaz rajta, mint a "Tudom én, hogy ha megöregszem, magamra maradok!" meg "Te midig csak mész, sosem vagy itthon!" E mellé társul természetesen a boci szem, a sírós száj, és az agonizálós hang. És pontosan ez az, amit szerintem úgy hívnak, hogy önbeteljesítő jóslat!
De térjünk csak vissza a tárgyra. Azt kezdtem feszegetni, hogy miért ilyen nagyfokú mostanában a migráció? Elképzelhető, hogy mindenki rossz helyre született? Csak nem lehet már ennyire elbaszott a természet! Vagy Ősanyánk szabadságra ment, és a kis titkárnője összekeverte a lapokat, és nem azt osztotta néhányunknak lakóhelyül, ami járt? Vagy egészen egyszerűen nem vagyunk képesek értékelni amink van? Ez a folyamatos többre és nagyobbra vágyás vajon egészséges? Nem tudom.
De azt igen, hogy én nem tudom elképzelni a jövőmet Magyarországon. És pontosan úgy, olyan lazán (oké, szülői segítséggel) ahogy Pestre felköltöztem fogok reményeim szerint otthonra lelni New Yorkban is. És bár New York nem a sarkon van, tudom, érzem, hogy Ő is vár rám!
Posts
1 comment:
Kedves Manka!
Pont beszélgettem itthon erről a kérdésről témáról több mindenkivel és bizony nagyon helyeselnek, hogy menjünk külföldre. NEm arról van szó hogy rossz itt élni, de ha már tanult vagy meg nyelvet beszélsz akkor sokkal jobb perspektíváid vannak külföldön mint itthon. ÉS mégegy fontos dolog: a motiváció és a pozitív értelemben vett törtetés/törekvés vágy. HA mindez párosul bennünk remélhetőleg értékes és sikeres emberek leszünk...akár itthon akár külföldön.............na peace:
Gábor Kun
Post a Comment