Hi! How are you?

Azt hiszem, hogy az első angol óráim valamelyikén tanultam azt a kifelyezést, hogy "Hi! How are you?" (Szia! Hogy vagy?). És ugyan ezen az órán hívták fel figyelmünket arra is, hogy válaszadó ként véletlenül se kezdjünk el ömlengeni ügyes-bajos dolgainkról beszédpartnerünknek, mert tulajdon képpen őt baromira nem izgatja hogyan létünk. Mondjuk azt, hogy "Good" (Jól) vagy ha már fél lábbal fekszünk a sírban, akkor azt, hogy "Not too bad" (megvagyok) de semmiképp se hozzuk zavarba azzal, hogy panaszkodunk. Tehát ez a "Hi! How are you?" csupán egy módja a köszönésnek, és nem felhívás keringőre!

Az osztályban mindenki felhördült, hogy micsoda nép már ez az amerikai, milyen felszínes kis képmutatók, nagyhatalmi pozíciójukban már azt sem tudják, hogyan nézzék le a tömeget. Bevallom, én is a hőbörgők lelkes tagja voltam régen, de mára megváltozott a véleményem. Hogy miért? Nos, a válasz egyszerű: Egy amerikai legyen bármekkora rohanásban, sosem csak annyit mond neked, hogy Hello! Megáll, érdeklődik a családod iránt, és megkérdezi hogy vagy? Ha udvarias vagy, akkor észleled, hogy épp rohan, és az alapvető információk közlése után visszakérdezel. Ez kb 1 percnyi beszélgetést generál. Ha mind a ketten úgy érzitek, hogy többet kell a másik tudtára adnotok, akkor névjegyet cseréltek, vagy megbeszéltek egy találkozót. De nem tartjátok fel a másikat 1 percnél tovább!

Nagyon érdekes dolgot tapasztaltam ma! A villamosmegállóban álltam, épp járatomra vártam, mikor megpillantottam egy régi iskola társamat. Sosem voltunk jóban, de arcról ismerjük egymást. Körülbelül 5 éve nem találkoztunk már, ezért is volt nagyon izgalmas eme szituáció résztvevőjének lenni. A következő beszélgetés zajlott le közöttünk:

- Szia!

- Helló, mizujs?

- Semmi. Veled?

- Velem sem. Merre mész?

- Astoria. Te?

- Ferenciek.

- Akkor szia!

- Helló!

Hát nem tökéletes reprodukciója a fentebb tárgyalt "Hi! How are you?" problémakörnek? De igen! Viszont én tudom, hogy engem baromira nem érdekelt az, hogy mi van vele. Nem akartam, hogy elmesélje az elmúlt 5 évét, és megossza velem filozófikus felfedezéseit. Nem akarom tudni, hogy szereti-e az állatokat, vagy fél-e a pókoktól. Nem érdekel. És biztos vagyok abban, hogy ez az érzés kölcsönös volt. A társadalmi normák viszont megkövetelik egy jól nevelt embertől, hogy köszönjön, ha ismerős arcot lát. És szerintem ezzel ki is merítettem mai témánkat: nem kell mindenkinek örömtáncot járni! Engedd, hogy legyen az életedben különleges!