A marketingkommunikáció mellékszakirány idei tárgya egy olyan feladattal látta el kedves kis közösségünket, amiben én lubickoltam, viszont az, hogy az eredmény milyen, már a tanerőn múlik. Biztosan ki lehetett volna találni jobb kreatív koncepciót, megalapozottabb SEM kampányt, és utána nézhettünk volna jobban a versenytársaknak, de úgy gondolom, hogy egyáltalán nem kell szégyenkeznünk! A Facebook csoport pedig igazán jó ötlet volt! Na de mi a lényeg? Lassan vége a félévnek, és a leadott dolgozatokat prezentálni kell. Ezért tegnap körlevelet írtam a kis csapatunknak, mert felkerült a honlapra a prezentáció dátuma.
"Kedveseim!
Mellékelve küldöm a Marketing tanszék honlapján található timingot, miszerint a prezentációnkra December 8-án kerül sor, várhatóan a 2. órán.
A következő témavezetésre gondoltam:
* Bevezetés, csapat bemutatása, téma vázolása - Én :) (1 perc)
* Futrinka utca (az egyesület, célja, missziója) - Ági (3 perc)
* Célcsoport elemzés - Helga (4 perc)
* Magyarország hirdetési felületei - K.Gábor (3 perc)
* Reformok az Interneten - S.Gábor (4 perc)
* Kreatív koncepció - Én (4 perc)
* Befejezés - Én (1 perc)
A prezentáció időtartama 20 perc, ami a rendelkezésre álló keret. Kérek mindenkit, hogy tartsa be az időkorlátokat!
Mindenki saját maga fogja megírni a saját fóliáit, szövegét, hiszen csak ő maga tudhatja, hogy miről szeretne beszélni, mit tart fontosnak.
Nem szeretnék olyan diákat látni, amin litánia van. Legyen mind tömör, címszavas. Nem kell semmilyen háttér, csak fehér alap, fekete betűkkel. Ha valaki szeretne képet berakni, az nyugodtan illessze be az adott diára.
A kész dolgozatot mindenki kézhez kapta egy korábbi levélben, ezért kérem, hogy mihamarabb kezdjetek el dolgozni a prezentációs fóliákon a dolgozatra támaszkodva. A kész fóliákat legkésőbb December 4 (Csütörtök) este 6h-ig várom e-mailen. A beérkezett diákat én összefésülöm, kiszínezem, beanimálom, és péntek éjfélig visszaküldöm tanulmányozás céljából. December 6-án vagy 7-én pedig szeretnék mindenkit arra kérni, hogy tegye magát szabaddá 1-1,5 órára, és találkozzunk az egyetemi könyvtárban egy "kosztümös főpróba" céljából! :)
Tehát a legfontosabbak ismét:
Dec. 4. 18:00-ig diákat beküldeni
Dec. 5. 24:00-ig prezit kiküldöm
Dec. 6. vagy Dec 7. főpróba. (Erről mindenkit kérek, hogy küldjön egy sort, hogy melyik napon lenne neki jó, és hány órakor?)
Szép estét,
Mariann
U.I.: Ha bárkinek bármilyen kérdése, problémája van, szóljon, megoldjuk! De kérlek időben jelezzetek, hogy baj van, nem tudtok haladni, mert szorít a határidő! Balhét akkor csapok, ha 3 órával a határidő előtt szóltok, hogy bocsi, nem leszek kész. Aki ilyet mer tenni, azt pontlevonással büntetjük!

Mivel hajnalban sikerült elküldenem a levelet, egy picit dekoncentrált és fáradt voltam, ezért az 5 igen egyszerű számtanpéldát, amit a Gmail adott csak a második körben sikerült megoldani. Mikor reggel újra elolvastam a levelet, rájöttem, hogy igen erősen dominál benne a "minden úgy lesz, ahogy én akarom!" vonal. És bár a csapattársaknak ez már nem újdonság, hiszen az első adandó alkalommal kijelentettem: én leszek a csapatvezető, és mindenki azt fog csinálni, amit én mondok, azért meglepődtem azon, hogy ez nem csak nekem, de nekik is természetes.
Mert az egy dolog, hogy nekem Napóleon komplexusom van. De, hogy ezért ez idáig még senki nem vágott pofán... Hát, akkor biztos nagyon jól csinálom azt, amit csinálok :)