Not everybody got the chance

Még a kórházban összefutottam egy kedves házaspárral, akik szintén megkapták a lehetőséget a Green Card Lottery programtól, hogy zöldkártyára tegyenek szert. Még akkor beszélgettünk arról, hogy mit kérdezhetnek a személyes interjú során, és mivel én mentem hamarabb a konzuli interjúra, ezért megállapodtunk, hogy majd felhívnak, és elmesélem, milyen volt.

Fel is hívtak, és szépen el is meséltem mindent. Mivel pótolnom kellett, ugye nem voltam biztos abban, hogy megkaptam-e, vagy sem, ezért azt mondtam, hogy majd ha kiderül, akkor jelentem. Ők március 3-án mentek, és tegnapig nem adtak hírt magukról.

Viszont tegnap egy hosszú telefonbeszélgetés során elmesélték, hogy sajnos, nekik nem sikerült. És a bukásnak több oka is volt: az egyik az, hogy a férj már többször kint volt Amerikában, és egyik tartózkodása 6 nappal továbbra sikeredett, mint ahogy a vízuma szólt, ezért 3 évre kitiltották az országból, a másik pedig a, hogy hazudott, amikor az igénylő lapon azt ikszelte be, hogy nem szegett meg semmilyen szabályt.

A felesége ugye nem volt kitiltva, viszont a férj által kapott lehetőséggel élt volna ő is, ezért neki sem sikerült. Nagyon sajnálom őket, mert egy olyan hibába estek, amivel, ha előre tudják, számolhattak volna... És ugye a $775 két személynél már $1550 ami jelen esetben ablakon kidobott pénz.

Azért nem csüggednek, azt mondták, hogy a kudarc ellenére el kívánják hagyni az országot. Ha nem az USA, akkor majd Anglia, vagy Írország. A lényeg, hogy külföld. És talán egyszer újra megpróbálják. Én kívánom nekik, hogy sikerüljön!

Hold on!

Drága ismerőseim, kedves olvasóim!

Szeretnék egy kis kiigazítással élni a tegnapi bejegyzésemhez: nem, ismétlem nem azokra a barátaimra, régen látott ismerőseimre értettem a "repjegy biztosító" jelzőt, akik kedvesen megkerestek, és gratuláltak! Nagyon örültem mindenkinek, aki írt, aki felhívott! Igazán jól esett, hogy olyan, elveszettnek hitt emberek is olvassák a blogomat, mint volt kollégák, volt osztálytársak, mostani csoporttársak.... Szóval olyanok is, akikre nem erőltetem rá :)

De ugye van egy olyan réteg, aki nem ilyen. Akikről tudom, hogy milyen véleménnyel vannak rólam. Akik sosem voltak velem kedvesek. Viszont most, egycsapásra ők lettek a "legjobb" barátaim, belevigyorognak az arcomba, és megkérdezik, hogy ugye meghívom majd őket?

Na a tegnapi postom nekik szólt! Remélem sikerült minden félreértést tisztázni!

I had some time to think

Az elmúlt napokat vidéken töltöttem, családi körben. Emésztgettem a történteket, és beszélgettem a jövőről a barátokkal, rokonokkal. Számomra egészen meglepő módon senki sem fogadta kitörő örömmel a hírt, miszerint elköltözöm, egész messzire. Szeretném azt hinni, hogy ez azért van, mert nagyon fogok nekik hiányozni... de ugye Magyarországon vagyunk.

Az elmúlt pár nap érdekes volt. Sok régi ismerős bukkant fel, néhányan gratuláltak, néhányan arról akartak meggyőzni, hogy ők mindig is hittek abban, hogy én idáig eljutok, páran csak azért adtak hírt magukról, hogy biztosítsák maguknak a helyet a repülőn, és akadtak olyanok is, akik le akartak beszélni az egészről.

Az elmúlt pár nap nehéz volt. Mindig ugyan az elmondani. Mindenkit meggyőzni arról, hogy én ezt akarom, és hogy sikerülni fog... Egy idő után aztán rájöttem, hogy felesleges. Nem kell meggyőznöm őket. Sőt, ha hagyok nekik teret a kételkedésre, boldogabban távoznak. Mert ott van bennük a bukás lehetősége. Annak a bukásnak, amit én összesen 0,01%-ra becsülök.

Az elmúlt pár nap tanulságos volt. Kezdek rájönni, hogy kik az igazi barátaim!

I did it! :)

Tisztelt lelkes olvasóm!

Ez úton szeretnélek tájékoztatni arról, hogy a mai nappal 2009. március 5. megkaptam a bevándorlói vízumot az Amerikai Egyesült Államokba. Mostantól számítva 6 hónapom van arra, hogy belépjek az Államok területére, és a reptéren tartózkodó bevándorló tiszt kezébe adjam a nagykövetség által összekészített borítékomat. A belépéstől számítva 3 héten belül kézhez kapom a társadalombiztosítási számomat, illetve 2-3 hónapon belül a zöldkártyámat is.

Fizikailag még nincs a birtokomban a zöldkártya, viszont vízum van az útlevelemben. Kaptam tájékoztató brosúrát is a jogaimról illetve a kötelezettségeimről, amiket részletesen az USCIS honlapjáról tölthetek le angol, tagalog, koreai, portugál, spanyol, vietnami, arab, creole haitii, kínai, orosz és francia nyelven. Ha nem rendelkezem számítógéppel, nyomtatóval, akkor egy ingyenes példányt igényelhetek az "Üdvözöljük az Egyesült Államokban - Kalauz új bevándorlók számára" című kiadványból angol vagy spanyol nyelven.

Szóval ennyi. Vége a procedúrának. Még nem sikerült felfogni, és bár figyelmeztettek, hogy ha megérkezik a zöldkártyám, akkor törekedjek arra, hogy letelepedjek, és minél többet tartózkodjak az Államok területén, mert ha 1 évnél tovább tartózkodom másik országban, elveszítem a zöldkártyát. Szóval a cél mostantól: az amerikai állampolgárság!

The bottom line of the Hungarian bureaucracy

Ma elmentem a Bűnügyi nyilvántartóba. Nyilván ma, hiszen múlt héten azt mondták, hogy 1 hét múlva, kedden. Tehát megfázásommal (és persze Gáborkával a hónom alatt) elkocogtunk a Vaskapu utca 30/b. alá. Mondanom sem kell, fölöslegesen!

Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az, ami ma délelőtt velem megtörtént, megtörténhet. Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy az Amerikai Nagykövetség anonim dolgozójának igaza lesz, és a magyar bürokrácia elintézi, hogy a kivonatomat ma ne tudjam kézhez venni!

Az történt ugyanis, hogy a helyszínre érve közölte velünk a biztonsági őr, hogy ma nincs ügyfélfogadás. Mondtam, hogy az engem nem nagyon érdekel, csak egy papírért jöttem, azt mondták múlt héten, hogy kedden meglesz. Az őr erre közli, hogy igen, de március 1-je óta az ügyfélfogadási idő megváltozott. Mondom, ugye tudja, hogy az vasárnap. Igen, tudta.

Azért hihetetlen, mit képesek megtenni az emberrel. Természetesen nem az tehet az egészről, aki ott állt, de akkor is! Mi van akkor, ha nem ennyire előrelátóak a követségi dolgozók, és ma kellett volna mennem pótolni? Mi van akkor, ha vidékről csak ezért a szottyos papírért bumlizok föl? Közlik, hogy jöjjek vissza holnap?

Ami ebben az országban folyik, az vicc! Nem professzionális, pazarló, megfontolatlan. Ha csak azt vesszük, hogy a 4-es metró építésére bérbe vettek Dubaiból (honnan is máshonnan) egy olyan fúrót, ami függőlegesen fúr, napi 23 millió Ft-ért úgy, hogy mikor megjött a szerkezet még nem volt engedély, állt 6 hónapot a gép valahol, majd visszaküldték. Gyors fejszámolás: 4,2 milliárd Ft huss, ki az ablakon. Mert mi megtehetjük! Yeah!

Ezek után én nem akarom tudni, hogy miről és hogyan döntenek a honatyák! Én levettem róluk a kezem!

Pushy Community Sites

Amikor fiatal az ember, előfordul, hogy mindenféle újdonság lázba hozza, és képes arra, hogy mindenhova beregisztráljon csak azért, hogy jelen legyen. Fiatalkori balgaság, vagy szimpla hülyeség? Hát nem tudom. A lényeg, hogy ennek most vége!

Mára már Magyarországon is elterjedtek a külföldön oly nagy népszerűségnek örvendő, úgynevezett közösségi oldalak, ahová az ember gyermeke vagy meghívás útján kerül be, vagy beregisztrálással. Vagy annyira sok, tolakodó e-mailt kap, hogy már nem bírja cérnával és beadja a derekát, csak szálljanak már le róla!

Én most nagytakarítást tartok közösségi oldalak terén, és első lépésként a MySpace-t töröltem a listámról... Azaz a MySpace listájáról töröltem magam :) A Facebook profilom biztosan megmarad, és csütörtökig eldöntöm, hogy az iwiw marad-e vagy sem... Mert ha valóban megkapom a Zöldkártyát, lehet, hogy ugrásszerűen meg fog nőni a népszerűségem, és nekem nincs ahhoz türelmem, hogy mindenkivel elbájcsevegjek, és kedvesen visszautasítsam a tolakodását. De még eldöntöm :)