My feelings after almost two months

Szeretem New Yorkot! Még akkor is, ha 90°F van árnyékban, párás és ragadós a levegő és amikor kilépünk az utcára azonnal leizzadunk. Szeretek itt lenni. Szeretem az embereket, a látványt, a hangulatot, a pezsgést. Olyan érzésem van, hogy minden rendben lesz!

Brooklynban minden rendben, csütörtökön esedékes a második havi bérleti díj, de már megírtam a csekket. Sean, a lakótársam haláli pasas, nagyon jókat szoktunk beszélgetni amikor mind a ketten itthon vagyunk, de tulajdonképpen annyira ellentétes az időbeosztásunk, hogy olyan, hogy mind a ketten otthon vagyunk nem nagyon fodul elő. Ő ugye reggel korán elmegy dolgozni, és csak este 7-8h körül jön haza, én viszont délután elmegyek itthonról és csak éjfél környékén érek haza, amikorra ő már alszik. Hétvégén meg szinte sosem vagyok itthon, ő pedig sokáig alszik, szóval hetente ha 2x találkozunk. De ez nekem nagyon kényelmes, tökéletesen olyan, mintha az enyém lenne az egész lakás :)

Állással kapcsolatban még mindig pozitív vagyok: azt mondták, hogy nyáron a cégek dinoszaurusz tampóban működnek (lassan). A múlthét pénteki HSBC interjúmról még nem tudok semmit, de ami pozitívum, hogy a HR-es kisasszony sem tud semmit. És ugye nem tudni semmit az jobb, mint tudni valami rosszat, szóval még mindig bizakodom. Ráadásul egyre több pozícióra jelentkezem minden nap, és úgy érzem, hogy mostmár bármelyik pillanatban kaphatok munkát! Az, hogy ne kapjak valamit hamarosan, számomra egyszerűen elképzelhetetlen!

Szombaton Zaynab barátnőmnél voltunk, marokkói vacsorát főzött nekünk (ugyanis ő marokkói). Kuszkuszt ettünk. Az érdekesség kedvéért elmesélem, hogy a kuszkusz eredetileg nem a tésztának a neve, hanem az ételé. Pont, mint a hamburger. Nem a bucit hívjuk hamburgernek, hanem az egész "szendvicset". Szóval a kuszkusz az egy marokkói étel, amit kizárólag pénteken szoktak enni, de pénteken mindenki kuszkuszt eszik, mert az szerencsét és gazdagságot jelent. Az ételt úgy tálalják, hogy egy nagy tányérra tesznek tésztát (amit mi nagyon okosan kuszkusznak hívunk) rá húst (mi csirkével kaptuk, de bármilyen hússal tálalható), és a hús tetejére párolt zöldség kerül. Ízlés szerint mazsola is kerülhet a tésztába, annak édeskés íze még különlegesebbé teszi az ételt. Ami számomra a legérdekesebb volt, az az, hogy a tésztát nem megfőzik, hanem párolják, mégpedig a hús illetve a zöldségek gőzében. Valami elképesztően finom volt a vagyora, meg is beszéltük Joanaval, hogy legközelebb hamarabb jövüln, és meglessük az elkészítés menetét.

Csütörtökön jön hozzám Vera látogatóba. Szerintem a lehető legjobbkor érkezik, mert vasárnap van július 4-e, a függetlenség napja, és azt hallottam, hogy a hálaadás után ez a legmenőbb amerikai ünnep. Lesz tüzijáték, piknik, koncert... Megyünk majd mosni, megnézzük az összes látnivalót, elviszem az összes szigetre (Elise Island, Governor's Island, Liberty Island, Roosevelt Island, Staten Island), ráadásul július 9-én softball meccsem lesz, szóval jöhet szurkolni! :)

Szombaton pedig megyek megnézem a Twilight 3. részét, az Eclipse-t IMAX-ben. Már több, mint egy hónapja megvan a jegyem! :) Igen, tudom, hogy ez fanatikusság, de nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit hozott ki a történetből ez a 3. rendező. A forgatókönyvet olvastam (legalábbis valamelyik véglegeshez közeli változatot), nem minden rész tetszett, voltak olyan részek, amik szerintem fölöslegesek, és olyanok is, amiket jobban kibontottam volna, remélhetőleg ezt a producerek és a rendező is észrevette.

Az első rész ugye nagyon jó volt, a második sajnos szörnyű, remélhetőleg ez a harmadik már jó lesz, és 2011 novemberében jön a 4. rész és még mindig nem tudni, hogy ketté szedik-e a történetet vagy sem... Bár azt hiszem, hogy a harmadik rész után majd kiderül. :)

Softball

Azzal ugye mindenki tisztában van - legalábbis nagyon sokat tudják - hogy az USA nemzeti sportja - többek között - a baseball. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a baseball mellett van egy softball nevű sport is, ami kísértetiesen hasonlít a baseballra.

A leglátványosabb különbség, hogy a pálya kisebb, a labda nagyobb, csak 7 inning van nem 9, vannak vegyes csapatok, és ugye a legnagyobb különbség, hogy a softballt amatőrök játszák.

Én a UBS csapatát "erősítettem". Nick a UBS-ben dolgozik, tagja a softball csapatnak, és írt egy üzenetet, hogy pénteken játszanak valakik ellen, de nincs elég lány a csapatban, és tök jó lenne, ha tudnék játszani. Én mondtam, hogy OK, szívesen, de SOHA életemben nem játszottam softballt, és baseballt is csak a TV-ből láttam. Mondta, hogy az nem baj, a lényeg, hogy legyek ott. Szóval ottvoltam.

Nagyon jól éreztem magam! Elkapó voltam, ami azt jelenti, hogy a dobó labdáit kapdostam el az ütő mögött, illetve dobtam vissza a labdát a dobónak. Meg voltam dícsérve, hogy milyen ügyesen dobok, mert a legtöbb lány képtelen egyenes vonalban hajítani a labdát, és én még messzire is tudtam dobni, szóval ügyeske voltam.

Egy inning úgy néz ki, hogy először az egyik csapat üt, aztán a másik. Amikor a mi csapatunk üt, akkor az összes játékban levő ember (9 fő) üthet, és az a lényeg, hogy minél több embert juttass haza. Ezt úgy lehet elérni, hogy a dobó dob, az ütő üt, és ha nem kapják el a labdát az outfield-en, akkor az ütő szalad a bázisokra. Hazafutás (home run) akkor van, ha az ütő nagyon messzire üti a labdát, és idejéből futja hazaszaladni :) Viszont ha az ellenfélnek sikerül kiejteni 3 ütőt, akkor csere van. Amikor a mi csapatunk dob, akkor mind a 9 játékos fennvan a pályán. A dobó áll a dobó dombon, előtt áll az elkapó, az outfielden van 4 ember, és a 3 bázison van 1-1. Ilyenkor az a feladat, hogy kiejtsük az ütőket. Ezt vagy a dobó éri el úgy, hogy visszaüthetetlen labdákat dob, vagy elkapják az outfieldi játékosok az elütött labdát, vagy a bázison álló emberek hamarabb elkapják a labdát, mint ahogy az ütő beér a bázisra, és ezzel kiejtik az ütőt.

Lehet, hogy a szabályok kicsit bonyolultan hangzanak, de gyakorlatban egész könnyen kivitelezhető a játék, és ha nyerésre áll a csapat, akkor a kispadon folyik a viccelődés és a hangulat nagyon jó!

ugye mondanom sem kell, hogy nyertünk, és meglepő módon nem én voltam a leggyatrább játékos! Amikor ütnöm kellett, kétszer is eltaláltam a labdát, és egyszer el tudtam futni az első bázisra. Mostantól tiszteletbeli tagja vagyok a csapatnak, és remélhetőleg minden meccsen egyre jobb leszek :)

My First Exhibition Opening

Tegnap életemben első kiállítás megnyitóján voltam. A helyszín: Ana Tzarev Gallery.

A megnyitó nem Ana Tzarev képeiről szólt, hanem Chad Hunt fényképész háborús képeit mutatta be. Az afganisztánban szolgáló katonák, maga a háborús övezet, az ott élő emberek. Azt hiszem, sokat elmond a kiállításról az, hogy az én kedvenc képem az volt, amelyiken épp ejtőernyővel érkezett az azonnal fogyasztható étel, de egyébként leszámítva az ágyúkat, gránátokat, fegyvereket és katonákat, egész szép hely ez az Afganisztán.

A galériának összesen kb. 1/5 részét foglalta el a fotókiállítás, az összes többi teremben Ana Tzarev képei voltak kiállítva. Első ránézésre a képek kicsit Van Goghosak, néhol talán gyerekesek és aránytalanok, de összességében nagyon jó érzés volt őket nézegetni. A színek, a kép anyaga, a méretek, a hangulat mind-mind pozitív és boldog érzéssel töltött el.

A megnyitón nagyon sok ember volt, pezsgőt és fehérbort szolgáltak fel. Jól éreztem magam a sok "műértő" társaságábna, és a galéria igazgatója odajött hozzám csak azért, hogy közölje, hogy emnnyire gyönyörű vagyok. (Igen, afroamerikai volt!)

The Carnegie Hall

Azóta vágytam a Carnegie Hall-ba, amióta láttam az "A Szív Dallamai" című filmet. Tudom, hogy TV-ben látni valamit - főleg akkor, ha filmről van szó - nem egyenlő az élettel, mégis mikor láttam játszani a gyerekeket a koncerten tudtam, hogy ha egyszer New York-ba sodor az élet, ide elmegyek.

És ma végre eljutottam egy koncertre. Két felvonás volt, élőzenével kísért kórusművek. Ellingboe Requiem és Leavitt Symphony of Songs a New york City Chamber Orchestra és aNational Festival Chorus, valamint a Masterworks Festival Chorus előadásában. A jegyek értéke $65.00, és az összeg, amennyiért én vásároltam őket $4.00,- (azaz négy dollár). Igen, van egy ismerősöm, akinek van egy ismerőse, aki olcsón tud jegyet szerezni komoly előadásokra. Ráadásul kiváló helyre! (2. emeleti erkély, 26-os számú páholy, 1. sor, 3. szék, ami azt jelenti, hogy a sárga csík kb. közepe)

Az első felvonásban több rövidebb darabot hallottam egy igen jó karmester pálcájából, míg a második felvonásban a Requiemet. Számomra pozitív élmény, hogy az amerikai közönség jólnevelt volt, és nem tapsolt bele senki a tételekbe. A Masterworks Festival Chorus pedig egyszerűen fenomenális volt! Először nem értettem, hogy miért is hozták el Texas teljes lakosságát és állították fel a színpadra, de idővel rájöttem, hogy ezt a Requiemet egy kis kórus harmad ennyire jól sem tudta volna előadni. Konkrétan libabőrös volt a karom az előadás alatt, és ugye mondanom sem kell, hogy végül állva tapsolt a közönség! :)

Az előadásra szépen öltöztem fel, nagyon csinos voltam. New Yorkban onnan tudod, hogy csinos vagy - az egyértelmű arckifelyezéseken és barátaid dícsérő szaván kívül - hogy a metróban a már induló szerelvény megáll, és kinyílik neked az ajtó. :)

Housewarming Party

Barátaim nyomására beleegyeztem abba, hogy egy kisebb házavató party keretében megünnepeljük Brooklynba költözésem, meg úgy egyébként az ideérkezésem. A menü anyuci receptje alapján kukoricás csirkemell volt rizzsel, előételként pedig mexikói szalszát tálaltam nacho-val.

Nade ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az elején. Azt már hétfőn tudtam, hogy mit akarok készíteni, ezért gyorsan elkezdtem beszerezni a recepteket. A mexikói szalsza Ilianáék családi receptje, míg a kukoricás csirke anyu specialítása. Szerdára meg is volt a lista, hogy mit kell venni a boltban, így csütörtökön úrtakeltem. Több mint egy óra hosszát töltöttem a Whole Foods Market nevű üzletben, ami kb. akkora, mint egy nagyobb TESCO és kizárólag élelmiszert árul. Van friss, fagyasztott, félkész, kész, hideg, meleg, japán, amerikai, egyszóval a kínálat hatalmas, és minden áru gyönyörű. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy végre találtam normális tejfölt, pontosan olyan íza van, mint az otthoninak, szóval a tejföl hisztinek vége.) Joana is velem volt és segített kiválasztani például a tökéletes csirkemelleket. Elég sokmindent vettem, 2 nagy papírzacskóba pakolták a termékeket.

Nem tudom, hogy emlékeztek-e a "Reszkessetek Betörők" azon részére, amikor a kis Macaulay Culkin boldogan vágtat haza a boltból, és egyszercsak mind a két szatyor feneke kiszakad? Aki nem emlékszik rá, az katt ide! Na szerencsére ez velem nem történt meg, de elgondolkoztunk Joanaval azon, hogy mennyire lenne vicces/szánalmas egy ilyen dolog, és megbészéltük, hogy ha valaha is ilyen előfordulna velünk, szépen csendben lekuporodnánk a földre, és felhúzott térdekkel csendben sírdogálnánk. e most őszintén, te mit tennél ilyen szituban?

Péntek reggel előkészítettem a mexikói előételt, amit úgy kell elképzelni mint egy salátát. Van benne kukorica, paradicsom, feketebab, póréhagyma, fokhagyma, koriander, kevés olivaolaj és egy lime friss leve. Apróra kell vágni a hozzávalókat, egy tálba beletenni és összekeverni. Tálalás előtt tesszük bele az olivaolajat illetve a lime levét, és friss nacho csipsszel kell fogyasztani. Ha van otthon tejföl, akkor azt egy külön edénybe ki lehet tenni, mert nagyon illik ehhez az ételhet, nagyon ajánlom mindenkinek, kiváló! A kukoricás csirke pedig a világ egyik legegyszerűbb étele, ráadásul gyorsan elkészül. A vendégek 7:00-re jöttek, ezért csak 6:00-kor kezdtem neki a főételnek. Pont időben készült el, sikerült melegen tálalni. Kicsit pánikoltam azon, hogy az általam vásárolt tejszín inkább süteményes illetve kávés tejszín, mint főzőtejszín, de a végeredmény kiváló volt. Pontosan ahogy Borcsi is mondta, kicsit testesebb, krémesebb lett az étel, és szerintem még jobban is sikerült, mint az anyué (bocsi mami, kicsit el vagyok szállva a sok dicséret miatt :))

Szóval a vendégeimnek nagyon ízlett mind az elő, mind a főétel. A vendéglistán volt egy marokkói lány, egy albán lány, egy kóreai lány, és egy félig magyar félig olasz fiú (csak hogy megtartsuk a miltikulturális környezetet). A marokkói lány imádta a krémes csirkét, a kóreai lány odavolt a szalszáért, az albán lány mindent megevett, amit eléraktam (és nem csak azért, mert farkas éhes volt, hanem azért is, mert ízlett neki) a srác pedig férfihez méltő módon mindenből többször szedett. Nagyon elégedett voltam az estével, igazán jól sikerült.

A házavatóvacsi után bementünk a városba egy UN buliba, ahová a marokói lány (Zaynab) volt hivatalos, mert épp a UN-nél szakmai gyakornok. A parti egy szálloda tetején volt, láthattuk a város fényeit illetve "csillagos" eget. A göncöl szekéren és pár csillagon kívül sajna nem "volt" más csillag az égen a nagy fényszennyezettség miatt, de sebaj, mindent kárpótoltak a kivilágított épületek.

De ezen a helyen nem sok időt töltöttünk, talán másfél órát. Nem igazán volt party jellegű ez a rendezvény, leginkább italokkal a kezükben álltak az emberek és beszélgettek. Éjfél környékén átmentünk egy klubba, ahol már zenés-téncos mulatság volt. Három terem, három különböző zenei stílus, rengeteg ember, mellkasodban dübörgő basszus. Kell ennél több?

Nem tudom miért, de valamiért vonzom a fekete pasikat. Mindegyik velem akar beszégetni, táncolni, hozzám akarnak érni. Nem vagyok rasszista - ezt mindenki tudja - de sajnos egyáltalán nem vonzódom sem az ázsiai sem pedig az afroamerikai népekhez. Szerencsére az első csoportot hidegen hagyom, szóval velük nincs gondom. És azt hiszem, mihelyst a második csoportnak az érdeklődését sem fogom felkelteni, hivatalosan is elmondhatom magamról, hogy végre csinos vagyok! Mert mint tudjuk, a fekete férfiak a széles csípőjú, vastag combú, nagy mellű nőket szeretik, és ameddig vonzódnak hozzám, addig sajna kövér vagyok. :)

Pénteken kaptam egy e-mailt az HSBC HR-esétől, hogy hétfőn reggel 9:00-kor van egy telefonkonferencia beszélgetőse a felvételiztető managgerrel, és mihelyst lesz információja az interjúm időpontjáról azonnal telefonál! Remélem hamar jelentkezik, mert már nagyon szeretnék munkát! De addig is, amíg nincs, jelentkezek állásokra, végszükség esetén pedig belépek a hadseregbe... vagy a tengerészekhez... vagy a légierőhöz... Ja nem, oda nem vennének fel, mert nem tökéletes a látásom. De nyugi, ez csak a ZS terv, több brilliánsabbnál brilliánsabb van még a tarsolyomban! :)

Megjött végre a bankkártyám, szóval holnap elmegyek a DMV-be és megcsináltatom a személyimet! Remélem most nem fognak előjönni valami újabb kifogással...

DMV - One Perfect Hell

Tegnap bementem a DMV-be (ez kb. olyan, mint nálunk az okmányiroda) hogy csináltassak magamnak személyit. Hogy miért? Mert ha ismét előfordulna az a baleset, hogy elveszítem a tárcámat, azon ne kelljen pánikolnom, hogy a zöldkártyám megvan-e még.

A folyamat nagyon egyszerű: az ember bemegy, kitölti a nyomtatványt, bebizonyítja, hogy ő valóban ő (pl. útlevéllel) bemutatja a TB kártyáját (mert ebben az irodában nem hiszik ám el, hogy van TB számod, ha nem mutatod meg a kártyát) illetve kell fizetni $10-t. A fizetés eszköze bankkártya.

Mivel minden irat nálam volt, ezért nagy komolyan beálltam a sorba, és vártam. Akármennyire is gyorsan intéznek el dolgokat ebben az országban, a bürokrácia az bürokrácia. És mint tudjuk, a sorbanállás hosszú és lassú folyamat. Én 2 óra hosszán keresztül álltam sorban. És ami a legdühítőbb, hogy hiába!

Ugye emlékeztek arra a bejegyzésemre, amiben elmeséltem, hogy letiltattam a kártyáimat, mert ellopták a tárcám? Nos, bármennyire is bebizonyítottam azt, hogy én én vagyok, sajnos kizárólag olyan bankkártyával lehet fizetni, amin rajta van a nevem! Szóval az átmeneti kártyát nem lehetett használni. És nem volt apelláta. Vera barátnőmnek volt igaza amikor mondta, hogy felháborodva kellett volna az arcukba vágni a tényt, hogy nálunk ez nem így működik, ott sárga csekk van! SÁRGA CSEKK! Kíváncsi vagyok, mint szóltak volna...

Ma munka ügyben is előrelépést tapasztaltam, az HSBC HR-ese felhívott, és megígérte, hogy összehoz egy interjút a felvételiztető managgerrel. Még nem bízom el magam, mert ugye hiszem, ha látom, de legalább előrelépés történt, és ez is valami.

3 days in Drexel Hill - Philadelphia, PA

Eredetileg szomaton este akartam Phillybe menni, de az ominózus pénztárca és táska eltűnés után sajnos el kellett halasztanom az utazást! Vasárnap délben mentem, és durván három napot töltöttem ott. Most hosszú hétvége volt - Memorial day.

Tulajdonképpen látogatóba mentem Phillybe, féltestvérem egyik gyermekkori cimborája itt telepedett le. Mikor Magyarországon jártak sikeresen összebarátkoztam a barátnőjével - mostanra felesége - ezért nagyon sok szeretettel meghívtak magukhoz... én pedig nagyon sok szeretettel elmentem. :)

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom magam érezni náluk. Sokak úgy gondolhatják majd a baszámolóm után, hogy unalmas volt ez a pár nap, de higgyétek el, hogy nem volt! Igaz, hogy nem láttam semmit a belvárosból, és igaz, hogy a tervek ellenére nem mentünk el az állatkertbe, de hétfőn szemtanuja lehettem egy apró csodának: Isabella - Tamásék alig 14 hónapos kislánya - életében először elkezdett mászni! Hihetetlen volt! Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy nem magától...

Épp vendégségben voltunk, amolyan kertipartin Memorial day alkalmából. Ileana nagymamájának a testvérének az unokájánál talán, a lényeg, hogy rokonnál. Volt ott két fiatalember, akik fejükbe vették, hogy márpedig ők megtanítják a gyereket mászni, mert az nem állapot, hogy itt van már 14 hónapos, és még nem használta a térdeit. Szóval szépen elkezdték nyúzni, kínozni a gyerkőcöt. Végül meg lett az eredménye: Isabella már mászik! Ráadásul a család nagyon kedves volt, mindenki beszélgetett velem, és mondták, hogy bármikor szívesen látnak!

Tamásék is nagyon kedvesek voltak hozzám! Megkaptam tőlük is a stafírungot, mindenféle konyhai tisztítószert, fogkefét, fogkrémet, tusfürdőt adtak, hogyha netán ezeket iss New Yorkban nem árulnák... OK, csak viccelek! Azért kaptam ilyeneket, mert ők nagy kedvezménnyel tudnak vásárolni ilyen dolgokat azért, mert több éttermük is van. Ileanatól kaptam néhány kistáskát, amit a csuklómra lehet kötni és pont akkora, hogy belefér a telefonom, kulcsom, igazolványom és némi készpénz. Rám lett parancsolva, hogy EZZEL mennyek partizni, és SOHA ne vegyem le a csuklómról! Annyira megható volt, hogy ilyen kedvesek voltak velem!

Az egyetlen dolog, ami kissé beárnyékolta ezt a pár napot az az, hogy szegény Julie - Tamásék 3 hónapos kislánya - meg volt fázva, és nagyon köhögött. Elvittük az orvoshoz, aki mondta, hogy az lenne a legjobb, hogyha bevinnék a kórházba, és kivizsgáltatnák ezt a dolgot, mert ott mégis csak komolyabb felszerelés van, mint egy háziorvosnál. Szerencsére nem vírusos megbetegedés, úgyhogy remélhetőleg hamar rendbejön!

Hazaérmezve átköltöztem Brooklynba. Már ki is pakoltam a bőröndöket, és beágyaltam. Amire mindenképp szükségem lesz az egy éjjeli szekrény, egy komód, és egy könyvespolc. Ezeket az IKEA-ból fogom beszerezni, mert az itt van egy köpésre tőlem. Nagyon jól érzem itt magam, van légkondi, WI-FI, térerő, és Sean sushival várt haza. Kell ennél több? :)