I just had a really bad day!

Tegnap este elmentünk vacsorázni az olasz barátaimmal egy olasz étterembe, majd beültünk egy bárba meginni egy italt. Nagyon jól éreztük magunkat, és kellemesen elbeszélgettünk, mikoris indulásnál észrevettük, hogy Joana táskája nincs meg.

Mikor megérkeztünk a bárba, egy asztalhoz ültünk, és Joana a széke melletti székre tette a táskáját, kabátját, és mi is odapakoltunk. Eszünkbe nem jutott, hogy valahogyan valaki képes lehet elvinni a táskát. Nem nagyon figyeltünk oda, ezért is eshetett meg a szerencsétlen eset. Sajnos Joana táskájában volt az én pénztárcám is, illetve a fényképezőgépem. Ma reggel felhívtuk a bárt, hogy nem találták-e meg a táskát, és szerencsénkre megtalálták. A női mosdó kukájában volt.

Amit elvittek: kézpénz (kb. $30), metro kártya (ezzel tudok utazni, még volt rajta kb. $21 de ha szerencsém van, akkor holnap elérem az ügyfélszolgálatot, és mivel kártyával fizettem a kártyáért, vissza fogják téríteni a le nem utazott egyenleget), Starbucks kártya (ezzel kávét veszek, de szerencsére letiltottam, és áttettem az egyenleget egy másik kártyára, már postázzák). Természetesen azonnal letilottam az összes bankkártyámat - a magyar kártyákat anyu segítségével - de mivel ez egy nagyon talpraesett és felkészült ország, már van is egy új átmeneti kártyám, amit használhatok. Elvitték a fényképezőgépemet (Canon Ixus 7x), szóval Andris, tanács kell! És természetesen, hogy a kör kerek legyen, a mobiltelefonomat is elvitték, de a T-Mobilnál volt lehetőség a szám megtartására, így nem hiába lövelltem szanaszét az önéletrajzomat, ha akarnak, akkor el fognak tudni érni a lehendő munkaadók.

Egyébként a dolog nem ért meglepetés erejével! Ugyan ez történ velem Budapesten a negyedik héten. Akkor levágták a tátamról a táskát... És beszéltünk is erről anyával (kellet nekünk az ördögöt a falra festeni). Szerencsére a zöldkártyám megvan, és mostantól kizárólag fénynymásolattal fogok járni. És csináltatok egy személyit, mert mivel van TB számom, jogosult vagyok rá. Szóval nem fogom magam kitenni mégegyszer ilyen stressznek! Mindenesetre szerencse, hogy ennyivel megúsztam, és legalább az igazolványomat, meg kártyákat visszakaptam (mégha utóbbiak a kukában végezték is).

Holnap utazok Phillybe (Philadelphia) meglátogatom az ottani barátaimat, és náluk töltök 2,5 napot. Kedd délután jövök vissza, és akkor fogok beköltözni a brooklyni lakásba. Nagyon izgatott vagyok már, végre saját szoba, saját ággyal, saját gardrobbal, és egy fél kutyával! Tényleg alig várom, hogy legyen egy hely, amit otthonnak hívok!

ps.: most olvastam végig a METRO CARD oldalán a visszautalási policy-t. Sajnos nem vagyok jogosult a visszatérítésre, mert nem unlimited kártyám volt, hanem előre feltött egyenlegű. :(

So it was not for me, but still a good start

A mai állálsinterjú több szempontból is tanulságos volt!

Egy: Ne menny olyan városba, amit nem ismersz. Nem mintha nem lett volna jó kaland, meg szép az utazás, de azért mégis 2 óra hosszába tellt eljutni az ajtótól az ajtóig, és azért ez még itt is eléggé nagy távolság... Az igaz, hogy a vonat 46 perc alatt megérkezett az állomásra, de onnan még buszra kellett szállni... ami óránként indult.

Kettő: Ha már olyan városba mész, amit nem ismersz, győződj meg róla, hogy a munka, amire jelentkeztél valóban az, amit gondolsz. Ugyanis kiderült, hogy korántsem olyan értelemben használta a cég a "marketing" szót, mint ahogy azt én gondoltam. Itt kérem házalásról lett volna szó, a szó szoros értelmében. Ügyfeleket kellett volna gyűjteni, és face to face tárgyalni és eladni. Ha erre én nem vagyok képes.

Három: Ha az albán barátnőd, aki már két éve él New Yorkban kedvesen mosolyog rád, és azt mondja: "Nem értem, minek mész el a világ végére egy állásinterjúra egy olyan céghez, ami egy olyan városban van, amit be kellett gugliznod, de te tudod. Jó szórakozást!" gondolkozz el egy kicsit, és olvass a sorok között!

Négy: Ha azt írják a fizetéshez, hogy kiemelkedő lehetőségek, az azt jelenti, hogy jutalékot kapsz, és nincs normális fizetés.

Egyébként valóban jó megérte elmenni, mert több szempontból is okosabb leszek legközelebb, és tudni fogom, hogy mire kell figyelni. Ráadásul túl vagyok az első interjúmon, és mostmár tudom, hogy nagyjából mire számíthatok egy ilyen alkalmával. Nem csüggedünk, emelt fővel keresünk tovább. Sőt, fel fogom venni a kapcsolatot néhány fejvadász céggel, akiket ajánlottak neke, és megbeszélem velük, hogy keressenek nekem valami jó munkát - akár átmeneti megoldásként, hosszú távú lehetőségekkel - mert itt ez nagy divat. Veszteni valóm meg ugye nincs, mert nem nekem kerül pénzembe, a cégek fizetnek a fejvadászoknak a kiközvetített munkarerőért.

Job Interview #1

Most, hogy végre pontot tettem az albérlet kérdésre, nagy erőkkel belevetettem magam az álláskeresésbe. Sokan azt mondták, hogy ne keseredjek el, ha 1-2 hónapig nem kapok semmilyen ajánlatot, mert ugye válság volt, meg magas a munkanélküliség (11%) és egyébként is munkát találni egy hosszabb folyamat.

Belegondoltam abba, hogy normális albérletet találni 3 hetembe került, és így tök reálisnak tűnt az, hogy munkát találni nehezebb lesz. Ezért nem keseredtem el, erőt vettem magamon, kicsinosítottam az önéletrajzomat, és elkezdtem keresgélni az ajánlatok között. Tegnap vagy 20 pozícióra jelentkeztem, köztük 4 banki/elemző. Nem nagyon voltam elragadtattva a dologtól, olyan érzésem volt, mintha csak szórnám az éterbe az önéletrajzaimat, és a láthatatlan kéz meg gyűri őket össze és dobja a kukába.

Ma szintén állásjelentkeztem azzal a különbséggel, hogy most egy másik weboldal hirdetéseit néztem át. Ma nem jelentkeztem sok helyre, csak 4-re, de egytől azonnal visszahívtak, hogy nagyon izgatottak, és nagyon-nagyon szeretnének velem találkozni. Én meg mondtam, hogy énis nagyon izgatott vagyok, és akkor találkozzunk.

Szóval hölgyeim és uraim: az üzlet beindult! Az első állásinterjúm időpontja 05/27/2010 délután 1:00 óra. A helyszín kicsit messze van a lakástól, de könnyedén megközelíthető vonattal, és tulajdonképpen 1 óra utazás simán belefér a dologba - legalábbis itt ez nem távolság! :) A cég neve Action Group Inc. és marketinggel foglalkozik. Több pozícióra is keresnek embert, és én közvetlenül azzal fogok beszélgetni, aki felveszi az embereket. Túl nagy elvárások nincsenek bennem, mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy behívtak! :)

The Bronx Zoo

Breaking News: Van albérletem! Brookly lett végül a befutó. Sokáig reménykedtem abban, hogy Queens mégis visszahív, de kiderült néhány olyan dolog, ami után már nem volt más választás. Nagyon vicces beszélgetésem volt (e-mail) az egyik lakóval (pasi) ide írom. Csak úgy, minden köszönés, vagy előzetes bevezetés nélkül kaptam az első üzenetet:

Pasi: Hogy megy a lakáskeresés?

Én: Tegnap volt egy félelmetes túrám New Jersey-ben (erről nem írtam, de elég annyi, hogy hardcore gettó, és konkrétan féltem az utcán) de szerencsére találtam egy cuki lakást Brooklyn-ban.

Pasi: Na, ennek örülök! Az igazat megvallva azért sem téged valásztottunk, mint lakótárs, mert bejössz nekem, és úgy éreztem, hogy a külső alapján dönteni nem fair a többiekkel szemben. Remélem nem haragszol!?

Én: (Ez mekkora bullshit már, és egyébként is, ez negatív diszkrimináció, ráadásul ott volt saját fürdőszoba, hogy a macska rúgja meg!) Ugyan, no para!

Pasi: Oh, király, örülök, hogy nem haragszol. Furcsa lett volna, ha ott laksz, folyton körülötted lebzseltem volna. Hahaha

Én: (Jézusom! És akkor most randira fogsz hívni???) Igen, ez valóban fura lett volna.

A zárójelben lévő dolgokat természetesen nem írtam le, csak gondoltam. Viszont a pasival azóta nem állok szóba :) Hihetetlen, hogy egyesek mire nem képesek! Ráadásul az, amit művel (bármennyire is pozitív dolog, hogy ezt művelte) negatív diszkrimináció! Nem tehetek róla, hogy szép vagyok!

Nade térjünk a tárgyra! Nem jártam sok állatkertben életemben, azt hiszem a budapestin kívül csak abban az osztrák szafariban voltam, ahol összehaverkodtam a zsiráffal. Viszont meg kell hogy mondjam ez a Bronx-i állatkert (akármennyire is gettó környék ez a Bronx) nagyon szép! Az állatoknak nagy kifutója van, ápoltak, jóltápláltak, és vidámnak tűnnek. (Képek)

Aki látta a Madagaszkár című rajzfilmat, az emlékszik biztosan arra a részre, amikor kinyit az állatkert, és az állatok elkezdenek parádézni, pózolni a vendégeknek. Ugye senki sem vette komolyan ezt a részt? Hát, pedig kellett volna. Ugye minden amerikai filmnek legalább 50%-a igaz. Nos, ez a pózolás dolog része az igazságnak. Az összes állat pózol a látogatóknak! A hóleopárd például legalább egy percen keresztül állt mozdulatlnul, tátott szájjal, és tűrte, hogy fényképezzék. (Az, hogy nem lett éles a kép, az kizárólag az én esetlenségem.) De nem csak a hóleopárd pózolt! Minden állat, még a halak is! (Igen, a halak is, és igen, az a kép sem lett éles, de attól még pózoltak!)

Ez az álltakert dolog tegnap történt, ma a Central Parkba mentünk piknikezni. Nagyon jó volt az idő, és nagyon jól éreztük magunkat. Máskor is csinálni fogunk ilyet! :)

"Oh, Brooklyn in the winter. [...] I'm gonna use my miles!"

Ma megint megnéztem egy albérletet, most Brooklynban. Az igazság az, hogy ez is nagyon jó! Tömegközlekedés szempontjából eszméletlen, a metrómegálló a sarkon van, szó szerint 15 lépésre a lakás ajtajától. Manhattan központ körülbelül 20-25 perc utazás. A lakótárs fantasztikus, és van egy tüneményes kutyája, akit Busternek hívnak. Hihetetlenül jól elbeszélgettünk (Seannal, nem a kutyával) annak ellenére, hogy csak most találkoztunk. A környék biztonságos, van a közelben bolt, mosoda, étterem, bár.

De... a Queens-i szoba jobb volt, mert annak privát fürdője volt, zöldebb környezetben, és alacsonyabb bérletidíjért. Az $835 ez pedig $900 (rezsivel). Nem mintha olyan sokat számítana, de mégis: saját fürdő. :)

Brooklynból szombaton fognak hívni, Qeensből pedig remélhetőleg holnap. Izgatottan várom a fejleményeket, de a döntés nem az enyém, így ez az egész sajnos nem rajtam múlik...

És bár Queens-hez húz a szívem, Brooklynnal is ki lennék békülve! :)

A Hollywood-i filmeket nézve mindig azt gondoltam, hogy az, amikor a főhős menekülés közben próbál telefonálni, de épp nincs térerő, csak az író dramaturgiai eszköze a feszültség növeléséhez. Sosem gondoltam volna például arra, hogy ez egy életszagú szituáció, főleg nem azután, hogy Magyarországon a metróban is van térerő. Viszont így, hogy már harmadik hete elsőkézből tapasztalom a helyi viszonyokat, rá kellett jönnöm arra, hogy ez a "van térerő" - "nincs térerő" dolog komoly!

Persze sok helyen szándékosan árnyékolják a jelet (metro, mozi), de azt például nem értem, hogy egy könnyűszerkezetű ház konyhájában miért van, előszobájában pedig miért nincs térerő... ennyire sötét lenne a szomszéd? :)

Girls Night Out

Tegnap Nickkel voltam, elmentünk Denver-be tesztvezetni. Új autót szeretne venni, mert a mostanival már annyi probléma van, hogy nem győzi szervízbe hordani. Ráadásul 13 mérfüldet tesz meg egy gallon benzinnel (mert itt a fogyasztást úgy mérik, hogy mérfüld per gallon nem pedig liter per 100km), holott az új autók már 25-30 mérföldet is mennek. És itt nem egy nagy összeg egy új autó, kb. harmad annyiba kerülnek, mint otthon.

Természetesen felkészülve érkezett, tudta, hogy hová akar menni. Elmentünk a VW/Audi szalonba, majd a Jeep/Chevrolet szalonba. Kipróbáltunk egy Audi A4-est (nem tetszett), egy Jeep-et (ez állt a legközelebb Nick szívéhez), egy Chevrolet Camarot (a Camaro nagy csalódás volt nekem, egyáltalán nem nyújtja azt az élményt, mint amire számítottam, ráadásul alig lehet belőle kilátni) és egy Dodge Challengert (na a Dodge, az már igen! Az nem volt semmi). Szóval ha lesz annyi pénzem, hogy nyári autót tudok venni, egy ilyenre tuti beruházok... Vagy csak jól kell férjhez menni? :)

Miután kinézelődtük magunkat (röpke 4 óra alatt végeztünk is) visszamentünk Nickkékhez és barbecue-t csináltunk. Vacsora után visszajöttem a városba, és este elmentünk szórakozni a csajokkal. Bevallom, nem tudtam mire számíthatok. Joana azt mondta, hogy nem kell különösebben átöltözni, tökéletes vagyok úgy, ahogy vagyok. Én viszont mégsem akartam Pac-Man-es pólóban menni, ezért felvettem egy fekete topot.

Esküszöm, hogy még életemben nem éreztem magamat ilyen jól! Egy bárba mentünk - Ír bárba - ahol találkoztunk Joana két barátnőjével. Rendeltünk egy italt, és a bárpulthoz ültünk csevegni. Nem telt bele 5 perc, és már férfiak álltak körül bennünket, és hol egyikünkkel, hol másikunkkal beszélgettek. Itt New Yorkban ugyanis az a szokás, hogy az emberek bárokba mennek beszélgetni, italozni, ismerkedni. A zene hangosan szól, lehetőség volt táncolni is, de inkább beszélgetnek és ismerkednek az emberek. A férfiak italokra hívják meg a hölgyeket, és úriemberként viselkednek még a hullareészegek is. Nem másznak rád, nem szólnak be bunkóskodva, tényleg nagyon kellemeset lehet beszélgetni egy ilyen este alkalmával.

Én megismerkezdtem egy orosz pasival (pénzügyben van, nagy valószínűség szerint maffiózó), egy los angelesi producerrel (FOX csatorna marketing igazgatója) aki csak 4 napra jött New Yorkba, egy tengerészgyalogossal (szegány nagyon részeg volt), és egy építőipari szakmunkással (ő meg nagyon buta). Számomra nagyon meglepő volt, hogy mindenféle szemkontaktus, és előzetes biztatás nélkül jöttek oda hozzám a férfiak és kezdtek el velem beszélgetni. Azt láttam, hogy nagyon egzotikus vagyok számukra, imádják az akcentusom (ami szerintem egyáltalán nincs :)) és azt, hogy szép és magas vagyok. Nagyon jól éreztem magam, hajnali 4-kor értem haza!

Egyébként fejlemény van albérlet szinten is: úgy néz ki, hogy Queens-ben fogok lakni egy nagyszerű, csendes és zöld környéken levő kis házikóban egy lánnyal és egy fiúval. Saját szoba, saját fürdő, teljes konyha és nappali használat, és mindez havi $750,- + rezsiért (ami kb. $85). Nagyon izgatott vagyok, azt mondták, kedden visszajeleznek, hogy akkor kit választottak a 20 jelentkezőből (valamiért úgy érzem, hogy a szimpátia kölcsönös volt, és hajlanak rá, hogy én legyek a választott), és ha rám mondják az áment, akkor június 1-jén költözhetek is be!

Jah, és van mégegy nagy előnye a lakásnak: nem bánják, ha jön látogató, sőt! Akár velem a szobában, akár a nappaliban a heverőn is elaltathatok bárkit. Hát nem csodálatos? :)

2 days in Washington D.C.

Nagy öröm, amikor az embernek nemzetközi barátai vannak, és ha utazik, ingyen megszállhat. Az pedig mégnagyobb öröm, amikor az ember barátja utazik, és meghívja magához a szállodájába.

Washington D.C. nagyon szép! Csendes, nyugodt, vidékies jellegű, rengeteg fával és zölddel. Összesen kb. 600.000 fő lakja, a város pedig pontosan az északi és a déli határvonal közepén terül el. Hogy ez miért van? Mert az alapító honatyák nem akartak állást foglalni az észak-dél háborúban. Nem számít államnak, 1970-ig saját polgármestere sem volt. :)

Szóval mikor megérkeztem, az első épület, amit lefényképeztem, az az F.B.I. főparancsnoksága volt. Nem egy szép épület, sőt, kimondottan csúnya a többihez képest, de nem hagyhattam ki a lehetőséget, hiszen sok folmben mutatják.

Délután egyre értünk a városba, ezért nem volt sok időm a városnézésre, mert találkozóm volt Danival. Ezért úgy döntöttem, hogy miután beszereztem egy térképet, sétálok egy kicsit, majd elmegyek a megbeszélt találkozóhelyre. A terv szép volt, de idő közben üzenetet kaptam Danitól, hogy késni fog, nyugodtan foglaljam el magamat. Így is tettem!

D.C.-ben nagyon könnyű tájékozódni, főleg akkor, ha térkép van a kezedben. Ugye nagyon sok a látványosság - ilyen épület, olyan emlékmű - és mindig tudod, hogy hol vagy. Tehát sétálgattam a National Mall-on, előttem a Washington Monument, mögöttem a U.S. Capitol, mellettem pedig a Smithsonian Institution megannyi ingyenes múzeuma. Egyetlen egybe tértem be: Air and Space Museum. Fergeteges! Minden, ami repüléssel, űrutazással kapcsolatos itt megtalálható. Sajnos nem volt elég időm, hogy elmerüljek a dolgokban, ezért csak néhány terembe mentem be. Az egyik kedvencem a holdraszállás volt. Megállapítottam, hogy ha valóban ezekkel a játékdarabokkal sikerült rászállniuk a holdra, és vissza is jönni onnan, akkor le vagyok nyűgözve. Mert hogy őszinte legyek: első ránézésre egyáltalán nem tűnt kivitelezhetőnek! :)

A metró ebben a városban elsőre agygörcs, de gyorsan bele lehet jönni a dologba. Nem annyira egyértelmű, hogy merre is kell menni, miint New Yorkban, de azért meg lehet találni a helyes irányt. A metrók egy része tökéletesen automatizált: értsd nem ember vezeti. Volt is egy csúnya baleset pár éve, amikor is valami váltóhiba miatt összeütközött két metró, és vissza akarták állítani a "minden mozdonyban legyen sofőr" dolgot, de aztán mégsem lett így.

Amikor a Dupont Cicle-höz értem, kb. délután 5 óra volt, és nagyon csúnyán elkezdett szakadni az eső. Nem volt mit tenni, be kellett ülnöm egy étterembe, és megvárni az eső végét. Nem bántam, mert egyrészt volt nálam könyv, másrészt Dani bármelyik pillanatban megérkezhetett.

Nem kellett sokáig várni, Dani jelentkezett és az eső is elállt.

Elmentünk vacsorázni (finom volt nagyon) majd sétáltunk a városban. Elmentünk a Fehér Házhoz, fényképezkedtünk előtte. A Fehér Ház egyébként egyáltalán nem magas épület! A honatyák nem akarták, hogy az elnök uralkodói méretű rezidenciával rendelkezen. Úgy vélték - illetve még ma is úgy vélik - hogy az elnök is hétköznapi ember, nem különbözik a többi állampolgártól. Ezért nem kell neki se kastély se palota. Leginkább egy arisztokrata birtokhoz lehetne hasonlítani. A fehér Ház mellett található két épület. Az egyik az Old Exec Office Building a másik pedig a Department of Treasury. Nos a Treasury mellett elsétáltunk, és ez volt az a pillanat, amikor megláttam lehendő férjemet! Magas volt, csinos, egyenruhás, és rám mosolygott. Oh, hogy én milyen szerelmes voltam belé 2 napig! :D

Másnap mentem az Arlington Temetőbe. Nagyon megható hely. Erről azt kell tudni, hogy bár már az amerikai hadsereg tulajdona, és több, mint 300.000 sírkő található itt, a földet eredetileg George Washington Parke Custis sajátította el a területet, ahol 1809-ben kezdték el építeni az Arlington Házat. Mikor az észak és dél elleni hábórú zajlott, észak felkérte Robert E. Lee-t, hogy vezesse a csapatait dél ellen, de Lee visszautasította a felkérést, és dél hadvezére lett. Miután dél elveszítette a háborút, a szövetséges államok árulónak kiáltották ki Leet, és az volt a büntetése, hogy az Arlington Házban kellett élnie és minden nap szembesülni a sok-sok halott katonával, akiknek nagy részét ő juttatta ide. A kormány aztán 1964-től kezdve egyre nagyobb területet szakított ki az arlingtoni birtokból a temető számára, míg végül hivatalosan is a hadsereg temetőjévé vált. Itt temetik el az elnököket, szenátorokat, a légierő, haditengerészet, tengerészgyalogság és a hadsereg tagjait.

A temetőből ismát sétáltam. A Lincoln Memorial volt a következő állomás, majd a Reflection Pool, illetve a U.S. Capitol. Ez utóbbi hatalmas épület! A világ egyik legnagyobb kupolájával rendelkezik, bár ígyis csak az 5. legmagasabb épület Washington D.C.-ben. Nan egy legenda, miszerint D.C.-ben nem építhetnek magasabb épületet, mint a Washington Monument (ami 169 méter magas). Ennek nem tudom, mi a jelentősége, talán az, hogy a sok történelmi értékű épületet és kastélyt nem kellene eldugni modern felhőkarcolók mögé. Tolajdonképpen meg is értem! :)

Délután visszamentem a Smithsonian Air and Space Museum-ba, és megnéztem a Hobble 3D előadást IMAX-ben. ZSeniálisan fantasztikus élmény volt, úgy éreztem, mintha a csillagok között repülnék. Egyébként itt nem kapod meg a széked pontos helyét a jeggyel, mindenki oda ül, ahová akar. Érkezési sorrendben!

Hazafelé a buszon egy kedves fiatalember ült mellettem, mélyen búgó hangjával 3 órán keresztül szórakoztatott. Jót beszélgettünk, de nagyon kiábrándító volt, hogy focirajongó. Mármint foci-foci. Soccer, ahogy itt mondják. Nagy kár, de legalább nem unatkoztam.

Sok szép képet készítettem az utazásról, ezek közül néhányat itt megnézhettek!

I'm going to D.C.

Szóval ma visszamentem a "B" albérletbe. Joana is jött velem, azaz találkoztunk a kapuban. Egy kicsit késett, ezért volt időm körülnézni. Eleinte nem volt semmi furcsa a környékbeliekben, de aztán kezdett gyanussá válni a dolog. Sajnálatos módon kizárólag négereket láttam, és felmerült bennem egy szó: gettó. Dehát ez mégsem lehet, hiszen szép a környék, szép a lakás, szépek a házak... "Pedig ez a gettó, kislány!" mondta Joana, megfogta a kis kezemet, és hazamentünk.

Szóval most következik a "C" terv: Keep Looking!

Egyébként reggel utazom Washington D.C. -be, remélhetőleg sikerül felkelnem időben! 9:30-kor indul a busz, 9:15-re kell a Penn Station-ön lenni, ami azt jelenti, hogy 8:30-kor kell elindulnom itthonról, hogy még tudjak venni az úton valami reggeli félét.

And today I applied for a Job!

A mai nap nem lakáskereséssel telt, bár ez ügyben is vannak fejlemények. Nem a tűzoltóval fogok lakni. Úgy döntöttem, hogy nem eröltetem tovább az ügyet, nem hagyom, hogy játszon velem és ma este azt mondja, hogy hívjam vissza szerdán, szerdán pedig azt, hogy pénteken. Meguntam a kis játszmáit, úgyhogy következik a "B" terv. Holnap megyek megnézni a nagyobb szobát, és ha tetszik, azonnal ki is veszem. Mármint megmondom, hogy akkor én ezt most akarom. Csak Június 1-jén költözhetek be, de bebiztosítom magam, és nem hagyom, hogy elhappolják előlem! :)

Ma sétáltam, illetve állásjelentkeztem.

Szinte körbesétáltam egész Manhattan-t. Az 1. sugárút és a 73. utca kereszteződéséből indultam, körbesétáltam a Central Parkot, elmentem a Plaza Hotel előtt, láttam filmforgatást és divatfotózást, majd a Lincoln Centernél beültem egy Starbucks-ba. Szeretek a Starbucksban ülni, mert nagyon kellemes zene szól, finom a kávé, van ingyen wi-fi és tök jól lehet olvasni! Ráadásul a legtöbb esetben ablak előtti asztalnál ülök, ezért ha nincs nálam könyv, az sem probléma, nézhetem a járókelőket.

De ne rohanjunk ennyire előre, még el sem indultam itthonról mikor is jelentkeztem az Asszisztens Média Tervező pozícióra a Carat-hoz. Azaz erre a pozira már csütörtökön jelentkeztem, de mivel hétvégén nem hívtak fel azzal, hogy igen, mindenképpen azt akarjuk, hogy nálunk dolgozz, ezért meg akartam erősíteni a jelentkezést egy támogató levéllel a HR részére. Nagy szomorúságomra viszont a HR-től visszajött a Démon, és azt mondta, hogy márpedig ezen a címen előfizető nem kapcsolható.

Hmmm... gondoltam. Ez nem jó hír, megpróbáltam hát átírni az e-mail címet. Nem segített, a Démon ismét jelentkezett, szinte beleröhögött az arcomba. Viszont én tántoríthatatlan voltam, felkutattam gyorsan a cég honlapján a telefonkönyvet és kiválasztottam a legfölső nevet (gondolom a CEO, azaz a főfővezér) és továbbítottam neki kétségbeesett e-mailemet, hogy én nagyon szeretnék náluk dolgozni, de az a csúnya internet nem akarja elküldeni a levelemet a HR-nek. Hát tőle jött egy "Jelenleg nem vagyok az irodában," üzenet "de ha roppantul fontos dologról van szó, akkor keresd fel Leslie-t, aki majd segít neked". Úgy döntöttem, az én ügyem roppantul fontos, ezért továbbítottam a levelet Leslie-nek (aki gondolom hasonló magaslatokban ül, mint Steven (aki a CEO)). És Leslie válaszolt!

"Helló Mariann, továbbítom a CV-det a New Yorki-i HR-nek, üdv Leslie."

Tehát ez mostmár hivatalos: a New Yorki Carat-ban mindenki tud az érkezésemről. Legalábbis mindenki, aki számít. Ha hétvégéig nem jelentkeznek, illetve nem hívnak be interjúra, tervezek beletefonálni nekik, hogy azért mégiscsak tudjak a dolgok állásáról. De lehet, az lenne a legjobb, ha egyszerűen besétálnék az irodába, leülnék egy üres asztalhoz, és elkezdenék dolgozni, mint Árpa Attila. Egyszer csak felfigyelnének rám! :)

Csak mindezek után sétáltam el az egyik legtávolabbi kávézóba, ahol csendes magányomban olvasgattam egyik könyvemet (L. J. Smith - The Vampire Diaries). Majd fél 7 tájban felálltam, és úgy döntöttem elmegyek és megveszem a könyv második részét is, mert lassan végzek ezzel, és nehogy már ne legyen mit olvasni! Bementem a Barnes & Noble 5. sugárúti üzletébe (ami 4 szintes), és leemeltem a polcról a kívánt könyvet. Ekkor hallottam a hangosban, hogy az Oh My Dog című könyv írónője, Beth O. Stern (aki egyébként a híres rádiós, Howard Stern felesége) 30 perc múlva dedikálja könyvét a 3. emeleten, nem mellesleg ugyanitt kutya örökbefogadható. Nah gondoltam vetek néhány pillantást erre a harmadik emeletre, nem mintha szándékomban állna bármit is dedikáltatni, vagy állatot örökbefogadni.

Mrs. Sternt nem láttam, de kapaszkodjatok meg: az örökbefogadható állatok kikozmetikázottak, illatosak és pihepuhák voltak, ráadásul látni lehetett a kis mosolyt az arcukon! Nem ám elesett kis depressziós jószágokat mutogattak, mint nálunk! Meg is simogattam az egyiket, aki nyalta az arcomat. Rettentően cuki volt, szabályosan megfogta a két mellső mancsával a kezemet, és egyenesen a szemembe nézett azokkal a nagy, barna, okos szemeivel! El sem akartam hinni, hogy kutya ilyenre képes! Megnyugtatásképp: nincs se kutyám se macskám, állattalanul jöttem el! :)

Haza egy darabon busszal, szép, tiszta busszal, majd a Central Parkon keresztül sétálva mentem. Útközben betértem egy élelmiszerboltba vacsorát venni. Tetszik a helyi kínálat, csak az a baj, hogy aki berendezte a boltot elmebeteg volt. Mindent keresni kell, semmi sincs a helyén. De ahogy néztem a többi fel-alá mászkáló vásárlót megállapítottam, hogy nem én vagyok egyedül ezen a véleményen.

Utóirat: Mutter küldjé' tejfölt, ami itten van az nem bociból jött! (Legalábbis nem a Breakstone's Fat Free Sour Cream) Vagy lehet, hogy az a baj, hogy Fat Free, és nincs benne semmi természetes? Hmmm... azt hiszem, itt az ideje egy tejföl tesztelésnek!

Let's Party!

Tegnap este életem egyik legcsodálatosabb élményében volt részem: hivatalos voltam egy születésnapi partira.

Nickkel még 5 évvel ezelőtt ismerkedtem meg Magyarországon, cserediák volt az egyetemünkön. Én tagja voltm az amerikai cserediákokat gardírozó programnak, és összebarátkoztunk. Azóta is tartottuk a kapcsolatot, és a kiköltözésben is rengeteget segített nekem.

Tegnap este ünnepelték Dee Dee nagyi 87. és Michelle (Nick nővére) 33. születésnapját. Az egész rokonság összegyűlt, és egy kellemes délutánt/estét töltöttünk együtt. Vonattal kellett mennem, mert Nick Connecticut-ban lakik (azaz pontosan CT és NY határán). New Canaan állomáson kellett leszállnom, ami pontosan úgy nézett ki, mint a Váratlan Utazásban a vonatállomás azzal a különbséggel, hogy a vonat modern volt. Nagyon szép helyen laknak, benn az erdőben egy hatalmas családi házban. Óriási konyha, nappali, étkező, hatalmas kandalló, és persze sok-sok hálószoba, ahol apa, anya és a négy gyerkőc kényelmesen elfér. Eszméletlenül szép volt a hely!

Az emberek pedig... nem találok szavakat. A család 80%-a magyar származású, Magyarországról kitelepült ember. A legtöbben beszéltek magyarul, bár a gyerekek közül csak Nick és Michelle tud folyékonyan magyarul. Mindenki nagyon kedves volt velem, beszélgettek velem, ölelgettek, elláttak tanácsokkal, és már az első perctől kezdve a család tagjává fogadtak. Nagyon jól éreztem magam! Nem vittem nagy ajándékot (nagyi egy csokor virágot, Michelle egy doboz csokit kapott), de ahogy láttam, ebben a családban nem is divat drága ajándékokat venni. Itt a lényeg az üdvözlőkártya volt. Mindenki személyreszabott kártyát választott, és saját maga is írt bele jókívánságokat, kis verseket, amit egy ajándékkibontó szekció keretében olvastak fel hangosan mindenkinek. Nagyon megható volt. Ráadásul ebben a családban divat beszédeket mondani! A családfők mind tósztot mondanak az ünnepeltek tiszteletére.

Szóval a tegnap estém csodás volt, olyan emberek körében, akik ismeretlenül is megajándékoztak bizalmukkal, szeretetükkel! Biztonságban éreztem magam, nagyon jó volt! :)

I have my bank account

A mai nap nem volt tele izgalmakkal, mégis sok mindent sikerült elintézni!

Először is nyitottam egy bankszámlát, és már le is teszteltem, hogy működik-e. Számomra fantasztikus élmény volt megtapasztalni az itteni rendszer gyorsaságát. Nem kell ám sorbanállni, meg heteket várni arra, hogy bizonyos dolgok elintéződjenek, megy itt kérem minden magától! Az ügyintéző egy külön kis irodában foglalkozik veled, és mire hármat pislogsz már kezedben a bankkártyád! Igen, a bankkártyád. Ugyanis itt úgy működik ez a bankszámla dolog, hogy azon túlmenően, hogy megnyitod a bankszámlát és aktiválják neked az internet bankot, kapsz ideiglenes bankkártyát (amit azonnal tudsz használni) valamint ideiglenes csekkeket - gondolom, hogy ne szenvedj csekktelenségben addig sem, amíg meg nem érkezik a saját, névre szóló csomagod. Ráadásul az ATM-be való befizetés azonnal megjelenik a számládon! Konkrétan használhatod az összeget attól a pillanattól kezdve, hogy hátat fordítottál a gépnek.

Bevallom, nagyon tetszett nekem ez a gyorsaság, az pedig felettébb imponáló volt, hogy a fiókigazgató "beugrott", hogy üdvözöljön. Tényleg csak köszönni jött, illetve kezet fogni. Nem tudom mire fel tette mindezt, de bármi legyen is az ok, jól esett :)

Ma a hotelből is kiköltöztem, de még nem a saját albérletembe mentem. Joana-nál lakom. Ma felhívtam a tűzoltót, és közöltem vele, hogy be akarok költözni. Azt mondta, hogy hívjam fel holnap délután, és addigra eldönti, hogy a sok jelentkező közül engem választ-e. Hát ajánlom neki, hogy engem válasszon, mert most, hogy végre elhatároztam, hogy ezt a szobát választom, valahogy nem áll szándékomban tovább vadászni az albik után.

Az igazság az, hogy "helyi viszonyokban" ez az albérlet baromijó! Rettentő jó árban van, iszonyatosan jó a környék, és az, hogy teljesen fel van újítva - új konyha, új fürdőszoba, stb. - még vonzóbbá teszi. Szóval nagyon sajnálnám, ha kicsúszna a kezeim közül, de ha így alakulna, akkor sem esnék kétségbe, mert van egy "B" opcióm, ami szintén nagyon tetszik! Ezzel viszont az a probléma, hogy csak Június 1-jén lehet beköltözni. Az meg még majd 1 hónap! :(

Szóval ma ennyi történt velem... Ja, és azt utcán többen közölték velem, hogy Beautiful vagyok! Hát nem aranyosak? :)

Apartments...

A mai nap albérlet vadászattal telt, ezúttal több sikerrel. Úgy gondolom, sikerült megtalálni azt az átmeneti helyet, ahol az elkövetkezendő 5-6 hónapot tölteni fogom. A lakás frissen van felújítva, 3 szobás, nagy konyhája van, szuper nappali, és bútorozott hálószoba (ami azért előny, mert ugye nem hoztam el az ágyamat). A lakótárs jófejnek tűnik, tűzoltó, ami szintén előny, mert egy esetleges tűzvész alkalmával gyorsan ki tud menteni a lángok közül. Az albérlet roppant jó helyen van, kiváló a környék, és jól éreztem magam a szobában. Egy szóval: tetszik!

A beköltözés valamikor a jövő hét elején fog megtörténni, addig pedig Joana-nál fogok aludni. Holnap reggel megyek el a kulcsért a munkahelyére, és költözök át hozzá a hotelből. Persze mivel jövő hétig sok idő van, azért még nézegetni fogom az albérleteket, de csak azért, hogy lássam, biztosan jól választottam. Nem hajt a tatár ugye, és nem akarom később megbánni a választásom.

Holnapra még előirányoztam magamnak egy bankszámlanyitást, azaz ha őszinte akarok lenni, akkor bevallom, hogy Nick parancsolt rám, hogy nyissak egyet, mert nem illik készpénzben kifizetni a lakbért. Én ezt nem nagyon értem, biztosan amolyan amcsi dolog... Viszont legalább lesz csekk könyvem! :)

Most megyek aludni, mert sikeresen lejártam a lábaimat. Remélem, azért reggelre visszanőnek!

America, Here I Am!

Megérkeztem...

:) Ha őszinte akarok lenni, akkor azt is leírom, hogy életem legszebb és legjobb repülőútján vagyok túl! Az ebéd kiváló volt: előételnek rákot és salátát kaptam, főételnek rostonsült csirkemellet, és desszertnek sajtkülönlegességeket gyümölccsel. Ittam pezsgőt (2 pohárral), és egy kólát, csak hogy ne gondolják, hogy alkoholista vagyok. Az ülés iszonyatosan kényelmes volt, állítható lábtartóval, és teljesen hátradönthető támlájával a TV-nézős foteleket is űberelte. Saját kis TV-men a következőkből választhattam: HBO (saját gyártású sorozatok, mini sorozatok, filmek), Filmek (szinte a legfrissebb mozi sikerek, mint Avatar, The Blind Side, Dear John, Twilight – New Moon…) kb. 15 közül lehetett választani, Sorozatok, Zene, Játékok, illetve az elmaradhatatlan Információ (itt a repülőút aktuális infói voltak láthatók). Nem unatkoztam! Kb. 3 órát aludtam, és 7 órán keresztül néztem filmeket, sorozatokat. Néztem Big Bang Theory-t, 30 Rockot, Disney sorozatokat (Nem, Hannah Montana-t nem, de csak azért, mert azt a részt, amit a gépen vetítettek, már láttam párszor). Láttam 2 olyan filmet, amit eddig még nem: Dear John és Uther Year. Aranyos filmek voltak, de azért nem venném meg őket DVD-n.

A JFK-ről hamar kijutottam, a határnál a belépéssel semmi gond nem volt, a csomagjaim meg elsőként érkeztek, szóval hip-hopp kint voltam. Ez egyébként nagy szerencse is, mert a reptér nem lékkondicionált, ezért a 2. perctől kezdve szakadt rólam a víz. Taxit is könnyen találtam, amivel egyszerűen bejutottam a városba. Nagyon szép volt az út, tök menő volt látni a sok sávos utakat, illetve azt, hogy a kertvárosi házakat felváltják a felhőkarcolók. A hotelt már ismertem, ezért ez nem volt izgalmas. Még mindig kicsit lepukkant, de olcsó, és kiváló helyen van.

Tegnap vettem egy mobiltelefont, kártyás, és összesen SMS küldésre-fogadásra illetve telefonálásra képes, de azt hiszem életemnek ezen szakaszában ennél többre nem kell, hogy képes legyen. Majd ha lesz munkám, akkor veszek „normális” telót, de addig nem írok alá semmit.

Ma elintéztem a TB számomat, mert valamiért 1 éve nem küldték ki a kártyámat. Az ügyintézés semmivel sem gyorsabb, mint otthon, a bürokrácia hálója igen vastagon szőtt, de legalább egy ablaknál el lehet intézni mindent. Az albérletkeresés lassan megy, csalódást okozott, hogy az első helyen csak le akartak nyúlni pénzzel, de szerencsére résen voltam, és nem hagytam! :) Nem most jöttem a falvédőről, és nekem ne mondja senki, hogy ha az előttem álló srácnak $100 volt az ügynöki díj, akkor az, hogy tőlem $275 kértek nem átverés. Azonnal felálltam, és eljöttem. És büszke voltam magamra!

Találkoztam Joanaval, azzal a barátnőmmel, aki itt lakik. Elmentünk Sushi-t enni és közben beszélgettünk. Ha holnap sem sikerül albérletet találni, akkor lakhatok nála pár hétig, bár nagyon remélem, hogy 2 hétnél tovább nem kell nála lennem! Mindenesetre egy nappal tovább maradok a Hotelben, már ki is fizettem.

Első benyomás: Az itteni emberek szót fogadnak a tábláknak. Ha az van kiírva, hogy kapaszkodj a mozgólépcsőn, akkor kapaszkodnak. Ráadásul mindenki jobb oldalra áll, így al lehet mellettük menni. Barátságosak, és nyitottak. Amíg Joanara vártam az iroda épület előtt, szóba elegyedett velem egy srác… Azaz udvarolt nekem egy srác. DC-ből jött, és csak pár napot töltött New Yorkban. Egy barátjához jött, és természetesen ha bármikor DC-ben járok áll rendelkezésemre, mint idegenvezető. Hát nem cuki? (Nem, nem adtam meg a számom, és nem az övét sem kértem… bár felajánlotta.)