Ladies and Gentlemen: I am a full-time employee!

A minap a lakótársam kétségbeesetten hívott fel telefonon és érdeklődött afelől, hogy merre vagyok, merthogy ő ügyesen kizárta magát a lakásból, és most ott szobrozik az ajtó előtt. Természetesen nagyon jót derültem a sztorin, és meg is jegyeztem magamban, hogy hogy lehet valaki ennyire Süsü, mivel én minden egyes alkalommal, mielőtt kilépek a lakásból a "kulcs, mobil, pénztárca" ellenőrzést hajtom végre, és ugye így elképzelhetetlen, hogy otthon felejtsem a kulcsom...

A nagy arc biztos bukás mondák az okosak, és valóban. Amióta ez megtörtént, folyamatosan ott lebegett fejem felett a Karma karja, és éreztem, hogy nem sokára velem is elő fog ilyen fordulni. Sajnos a megérzéseim jók: ma reggel kicsit később indultam el, mint szuktam, nem is volt ellenőrzés, nem is tettem be a táskámba a kulcssomóm... Köszönöm szépen, a leckét megtanultam... Szerencsére Sean a környéken volt, így csak pár percet álltam az ajtó előtt, és csak a szomszédos bárba kellett elsétálnom a kulcsáért.

Újabb jóhírrel is tudok szolgálni: munkahelyemen idő előtt véglegesítettek!

Tegnap a HR-es lány küldött nekem egy e-mailt, hogy szeretne velem beszélni. Mondanom sem kell, hogy az e-mailt olvasva hirtelen leizzadtam és azonnal azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit akar tőlem. A kirúgástól kezdve az országból való kitoloncoláson keresztül minden eszembe jutott, és eléggé feszült voltam, mikor leültünk végül beszélni.

A HR-es lány egyébként nagyon kedves, mindig mosolyog, mindig vidám. A beszélgetést azzal kezdtük, hogy megkérdezte, hogy érzem magam a cégnél, milyen a munkaköröm, olyan-e, mint amire gondoltam. Én elmondtam neki, hogy nagyon jól érzem magam a cégnél, nagyon szeretek dolgozni járni, szeretem a kollégákat, egyre több mindenkit ismerek, és tulajdonképpen otthon érzem magam az irodában. A munka is nagyon tetszik, pont olyan, amilyenre számítottam és elmeséltem neki a GAP-es történetet, hogy mennyire meg voltak elégedve az anyaggal, amit küldtem. (Most nem emlékszem hirtelen, hogy erről beszéltem-e, utána nézek, és ha nem, akkor a következő posztban munkahelyi élménybeszámolok majd.)

A HR-es lány mosolyogva hallgatott végig, és láttam én a szemén, hogy nem lesz itt semmi kitoloncolás. Mikor befejeztem a mondandóm átvette a szót. Tulajdonképpen azért akart velem beszélni, mert megkapták a központtól az engedélyt, hogy véglegesítsenek, és bár arról volt szó, hogy 30 nap a próbaidőm, mivel a főnökeim nagyon meg vannak velem elégedve, máris fel szeretnék nekem ajánlani a teljes munkaidős pozíciót juttatásokkal, október 1-jétől. (Hurrá! Hurrá!)

Természetesen ott helyben elolvastam a munkaszerződést, és mivel kaptam (durván 15%) fizetésemelést is, elfogadtam az ajánlatot és azonnal alá is írtam a papírokat. Pénteken egy prezentáció keretében elmesélik majd, hogy mit takarnak a juttatások, viszont azt a dokumentumot, amit kaptam róluk, már átolvastam és nagyjából képben vagyok.

A biztosítás (orvosi) egy részét a cég fizeti, másik részét én, és 3 féle csomag közül lehet választani:

A) Kevesebb munkaadói rész, levonás és helybeni fizetés; magasabb önrész

B) Átlagos munkaadói rész, levonás és helyben fizetás; átlagos önrész

C) Magasabb munkaadói rész, levonás és helyben fizetés; alacsonyabb önrész

A helyben fizetés azt jelenti, hogy ha becammog az ember az orvoshoz, akkor a számla X százalékát fizeti a biztosító, és Y százalékát fizeted ki helyben, zsebből (vagy utólag csekken, stb.). Az A) csomag $60 a B) $52,50 a C) pedig $35 -ba kerül kéthetente, és automatikusan levonják a bruttó (adózás előtti) fizetésedből. Én úgy gondolom, hogy biztosításban nincs tréfa, ezért az A) csomagot fogom választani. Ahogy megnéztem, az esetek 90%-ban az orvosi számla 100%-át a biztosító fizeti, de a legrosszabb esetben is legalább a 80%-át. Erre az összegre rájön a fogászati biztosítás havi $10 és a szemészet havi $5,64 levonása szintén a bruttó fizetésből. Viszont mint már mondtam, ebben az országban a biztosítás (orvosi) nem tréfa dologa, ezért inkább fizetek havonta kicsit többet, mintsem egyszer kapjak egy $60.000-os számlát és törlesszem életem végéig...

A juttatások tartalmaznak még baleset, élet és utasbiztosítást is, ezeket a cég fizeti 100%-ban, valamint ha akarok, köthetek kedvezményesen ingatlan, gépjármű, vagyon és állatbiztosítást is. Igen, állatbiztosítást. Az pont olyan, mint az ember-biztosítás, csak állatoknak van, és azt jelenti, hogy az állatorvosnál kevesebbet kell fizetni. Szerintem ez nagyon vicces, viszont hasznos, ha az embernek kutyája van...

Egyéb juttatások még: utazási hozzájárulás (év végén a tömegközlekedésre költött pénz levonható az adóból), nyugdíj alap (az a bizonyos 401K) ami normál esetben 6%, de én magam is eldönthetem, hogy mennyit szeretnék a jövőmbe invesztálni - többet, vagy kevesebbet.

Egyelőre ennyit tudok mondani a juttatásokról, de persze pénteken a prezentácó után biztosan sokkal okosabb leszek majd :)

Life in New York - my first Yankees game

Ezen a hétnem nem volt időm írni, bevallom, még mindig nem nagyon sikerült hozzászoknom a rendszeres koránkeléshez. De legalább már azt sikerült elérni, hogy hétvégén nem éberdek fel reggel 7:30-kor. Az elmúlt hetem egyébként nagyon izgalmas volt, úgy gondolom, egy kis élménybeszámolónak igazán itt az ideje.

Hétfőn reggel még nem tudtam, hogy délben Nicktől olyan e-mailt fogok kapni, ami alapjaiban változtatja meg az egész estémet. Nem mintha nagy terveim lettek volna vagy valami, de akkor is. Az e-mail a következő volt:

"Nevetségesen jó jegyeim vannak a ma esti Yankees meccsre. Ingyen! Érdekel?"

Hát hogy a fenébe ne érdekelne! Életem első Yankees meccse, ráadásul nevetségesen jó helyre szóló jegyekkel, és ingyen? Ott a helyem. 4-en mentünk: Nick, Adam, Joana és én. Szerencsére úgy voltam felöltözve, hogy nem fáztam este (volt nálam zakó) így a munkából azonnal tudtam menni a stadionba. Valóban nevetségesen jó helyre szóltak a jegyek: 119. szektor, 14. sor, közvetlenül az ütő mögött, 2 szektorra Jay-Z től, aki szintén a meccsen volt, és közvetlenül egy fekete szupermodell mögött, akinek most nem jut eszembe a neve, de baromi vékony, nagyon fiatal és nem Naomi Campbell. A meccs megemlékezéssel kezdődött, hallottam Frank Sinatra Jr-t énekelni - akinek a hangja félelmetesen hasonlít az apjáéra, és bár Juniornak hívják, kb. 78 éves. Egyébként egy jegy $250-t ért. WoW!

A Yankees Stadionról annyit kell tudni, hogy nemrég építették, nagyon szép, és minden, amit benne árulnak nagyon drága. Pl. egy palack ásványvíz normális esetben $1,- ott $5,-. De persze megveszed, mert egyszer élsz. :) Meg vannak pincérek, akik rendeléseket vesznek fel, és hoznak neked ételeket, italokat. Én egy koktélt ittam, amit Yankeeses pohárban szolgáltak fel, és kicsi papír Yankees zászlót is tűztek bele. Mivel pasikkal voltunk, ezért mi lányok nem fizettünk semmiért. Nem azért, mert nem tudtunk volna, hanem azért, mert ez amolyan pasi dolog. Az én italomat Adam fizette.

A meccs nagyon jó volt, tele izgalommal, hazafutással, taktikával. A Yankees nyert, aminek azért örülök nagyon, mert Yankees fan vagyok. Már az első hónapban tudtam, hogy nekik szurkolok, nem pedig a New York Mets-nak. Hogy miért? Nagyon egyszerű: A Yankees fiúk csinosabbak :) (Igen, lecsekkoltam mind a két csapatot. Engem nem érdekel a teljesítmény, a csinosabb csapatnak szurkolok... mellesleg a Yankees nagyon eredményes, 2009-ben is világbajnokok voltak.) Ráadásul a Wall Street Journal-nek van egy tesztje arra, hogy Yankees vagy Mets fan vagy-e, és ott is az jött ki, hogy én Yankees drukker vagyok. Ez nem lehet véletlen!

November 1-jén költözök Brooklynból Manhattanbe. Joana-ék bérleti szerződése lejár, és megbeszéltük, hogy összeköltözünk egy 3 szobás lakásban. Eredetileg a pénzügyi negyedbe akartunk költözni, de egy visszautasíthatatlanul jó lakást találtunk a 110. utca és az 5. sugárút kereszteződésében közvetlenül a Central Park mellett. Hihetetlenül jó árban van, fantasztukusan szép környéken, hatalmas szobákkal (New York-i viszonylatban) baromi jó kilátással a 35. emeleten. Már csak azon izgulunk, hogy nehogy elhappolják előlünk. Már beadtuk a jelentkezésünket a lakásra, reméljük meg fogjuk kapni.

A munkahelyemen is minden rendben, egyre elfoglaltabb vagyok. Egyre többen ismernek, egyre többen szeretnek, sokat dícsérnek, és már számítanak rám. Mernek rámbízni feladatokat, és szerencsére eddig mindenki meg volt elégedve az eredménnyel. Remélem, ez a jövőben is így marad! :)

Hétvégén vettem egy hajszárítót. Anya azt mondta, hogy nem szabad vizes fejjel lefeküdni aludni, és ha ő azt mondja, akkor az úgy van. A "gépnek" 3 hőfokozata és 2 sebessége van, van hidegbefúvó gombja, és magába tudja szippantani a zsinórt, ami igen praktikus tárolás szempontjából. És ami a legtutibb: piros színű! Már ki is próbáltam, és meg vagyok elégedve! Nagy teljesítményű a hajszárító, és gyorsan megszárítja a hajamat. Úgy gondolom, hogy $35-ért nagyon jó vásár volt!

Sick weekend vol. 2

Ez a második hétvége, amit az ágyban töltök. És még mielőtt elkezdenétek irigyelni, nem, sajnos nem arról van szó... Mióta megérkeztem ide, azóta küszködöm megfázásos tünetekkel amik hol elmúlnak, hol visszajönnek, viszont az a tény, hogy a hétfő reggeli -40°C-os narancslét egyhúzúra döntöttem le, nem tett nagyon jót a manduláimnak. Azonnal éreztem egy kisebb szúró fájdalmat a torkomban, de simán elhesegettem a mandulagyulladás gondolatát mondván, hogy kb. 5 éve nem volt ilyen problémám.

Hát, most van. Betegen fetrengős hétvége második felvonása zajlik, és csak hálát tudok adni az elsősegély doboznak, amit anyu az illegális patikából beszerzett gyógyszerekkel pakolt tele. Egyébként ez egy vicces történet, és személy szerint nekem ez a kedvenc részem:

                                       - Anya: ...és olyan hagyományos, higanyos lázmérőjük van-e?

                                       - Patikus: Azt már nem szabad értékesíteni.

                                       - Anya: Nem ez volt a kérdés!

                                       - Patikus: ...van...

                                       - Anya: Akkor kettőt kérek.

Szóval az elsősegély dobozban találtam antibiotikumot, ami a használati utasítás alapján kimondottam gyulladások kezelésére alkalmas. A szokásos adagot alkalmazom majd egy napja, és már sokkal jobban érzem magam. A manduláim sokkal kisebbek, kevésbé érzékenyek, és a tarkóm sem fáj annyira. Tegnap este lázas voltam (nem is lázas, inkább hőemelkedéses), ami mint tudjuk az immunrendszer szorgalmas harcát jelenti a gonosz vírusokkal szemben, szóval nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült bebikáznom a gépezetet.

Nade ennyi a betegeskedésről pont elég. Új fejleményekkel is tudok ám szolgálni! Hölgyeim és uraim, új dolgok kerültek az "Amit ebben az életben még el akarok érni" listámra. Az a tény, hogy kifogytam a kívánságokból, kezdett kicsit szomorkássá tenni, hiszen mivégett vagyok e földön, ha nincsenek céljaim az életben. Viszont anya ma elmesélte, hogy amikor kicsi voltam, akkor azt mondtam neki, hogy a Central Parkban akarok  piknikezni a családommal egy kockás pokrócon, és frizbizni akarok a gyerekekkel és a Golden Retriever kutyánkkal. Ő akkor ezen csak nevetett, viszont szerintem ez egy kimondottan jó alap.

Szóval íme a lista:

- Nagy karriert akarok, hírnevet a szakmámban, és egy irodát egy magas ponton, rengeteg ablakkal. (20 éves terv)

- Férjhez akarok menni és gyerekeket szülni. (Pontosan 2 darabot)

- Piknik a Central Parkban: apjuk fizbizik a kutyával meg a gyerkőcökkel, én anyával majszolom a bio uborkás szendvicset a kockás pokrócon. (Távlati idilli elgondolás)

- Egy évig csak utazni akarok - a férjemmel, még a gyerekek előtt - bejárni a világ legmesésebb helyeit: Tibet, Bali, Peru, Alaska...

- Nagyon nagy leány- és legénybúcsút akarok... Vegasban! (Oh yeah!)

- Nem akarok nagy esküvőt... Egyáltalán nem akarok esküvőt... Anyakonyvvezető előtt, édes 4-esben (mi + 2 tanú) akarom kimondani az igent. (Erről majd még "beszélgetünk") 

- Az igenek után azonnal nászútra akarok menni egy pici, édeni szigetre.

- Tudni akarok a világ összes nyelvén - beleértve a holt nyelveket is. (Hol az izgalom, ha nincs kihívás?)

Egyelőre ez a terv. Hogy hangzik? Szerintem a lista összes pontja kivitelezhető... Igen-igen... Némelyik könnyebben, némelyik nehezebben. Például a szülés szerintem nagyon ijesztő dolog, ráadásul természetellenes is. De mire odáig jutunk, remélem ezen elgondolásomat kikezeli belőlem valaki. :)

Rafa - I want to share my positive thoughts...

Rafa Nadal megnyerte a US Open-t! Végre valahára ő is beírhatja magát a tenisz történelem nagy könyvébe, karrierjének hiányzó győzelmével immár halhatatlanná vált. Juhé juhé! Éljen éljen! Már mióta vártunk erre a napra, gratula Rafa! Viszont egy dolgot azért ismét szeretnék leszögezni: a tenisz egy olyan sport, amit szerintem nem illik fényképezni. Vagy nincs igazam?

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a dícsérő és kedves szavakat, nagyon jól esik, hogy ilyen sokan büszkék rám. Viszont egyre több olyan visszajelzést is kapok Blog bejegyzéseimmel kapcsolatban, amik mélyen elgondolkoztatnak. Nem egy ember jegyezte meg, hogy mennyire irígyli az életutamat, és hogy én milyen szerencsés vagyok, és hogy kb. csak megszületnem volt nehéz.

Mindamellett, hogy ez így ebben a formában majdnem igaz is, azért azt el kell mondanom, hogy ez nem pusztán szerencse, de tudatos szervezés és sok-sok kitartó munka eredménye is! Mert én elhittem, hogy menni fog, és mindent megtettem annak érdeképen, hogy céljaimat elérjem. Tulajdonképpen ha mélyen belegondolok és nagyon őszinte akarok lenni, akkor egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben az, hogy esetleg nem sikerül. Ez egyszerűen nem volt opció. Hiszem azt, hogy a pozitív gondolatoknak teremtő ereje van, viszont az is biztos, hogy kellő lelki támogatás nélkül mindez kevés. Mert ha engem nem abban a hitben és tudatban nevelnek fel a szüleim, hogy számomra nincs lehetetlen, ha nem azt erősítik bennem, hogy mindent, amit valóban akarok el fogok érni az életben, ha nem nevelnek magabiztosnak, tudatosnak, és életrevalónak, akkor nem lennék ennyire optimista sem... hiszen nem hinném el, hogy elérhetem.

Gina barátnőm mondott egy érdekes dolgot. Idézem:

"Olvastam a blogodat. Két szó jut eszembe róla és Rólad: bámulatos és majdhogynem hihetetlen!!! :)))

Tudod, az jutott eszembe - amellett, hogy egészen biztosan tökéletes a most megszerzett állás is - hogy egy másik dolog, amit nagyon érdemes lenne csinálnod: megtanítani az embereket így élni, és hinni abban, hogy elérhetik az álmaikat. Szerintem sokakat csak ennek hiánya akadályoz meg abban, hogy sokkal nagyobbat alkossanak az életben."

Egyetértek! Nagyon sokan nem hisznek önmagukban, és saját maguk akadályozzák meg saját magukat abban, hogy elérjék céljaikat. Megtanítani az embereket pozitívan gondolkozni, szeretni, és nyitottnak lenni a változásra? Ez tetszik! Nagy kihívás, de nem kivitelezhetetlen! Hogy képes vagyok-e rá? Szerintem mindenki arra képes, amire képesnek tartja magát! :)

De ne higgye senki, hogy most nagy arcal vonulok New York utcáin! Minden áldott nap hálás vagyok azért, ami nekem ebben az életben megadatott. Hálás a kihívásokért, a sikerekért, a kapcsolatokért. Szakmailag és magánéletileg egyaránt úgy érzem, hogy sinen vagyok, és ez nagyon jó érzés. (Igen, vannak olyan dolgok, amikről nem számolok be - révén hogy nem vagyok valóságshow.) Szabadsággal tölt el, könnyűnek érzem magam, és képes vagyok élvezni az élet minden pillanatát. Kata barátnőm mondja mindig:

"A hídom majd akkor kell átmenni, amikor jön a híd."

És milyen igaza van! A problémákat megoldani, nem pedig generálni kell. Viszont ha túl sokat aggódunk dolgokon, akkor csak bevonzzuk magunknak a bajt. Mivel az ember sokkal könnyebben elhiszi a rosszat - valamiért könnyebben azonosulunk vele, (ezt még a Mátrixból tanultam) - ezért a rossz dolgok sokkal hamarabb megtörténnek... Így viszont a 22-es csapdájába esünk! Oh, milyen sokat tudnék még erről beszélni :)

My first (half) week...

Ma 65°F van, felhős az ég és szürke az idő. Megesküszöm rá, hogy pár óránként elered az eső. Persze nem az a normális fajta vízcseppekkel, hanem olyan szitálós, inkább ködszerű "eső". Sokak szerint Seattle-ben gyakran ilyen az idő... Ha ez igaz, akkor én depressziós lennék ott már a harmadik nap után.

Az első (fél)hét nagyon jól telt a munkában. Mindenki nagyon kedves és segítőkész, bármikor problémám vagy kérdésem volt, bátran fordulhattam bárkihez. Hogy mit is csinálok pontosan? Ez nagyon jó kérdés. Van két ügyfelem (Pfizer és Beiersdorf) akiknek havi/negyedéves/éves versenytárselemzéseket kell készítenem, illetve időm 30 százalékában a kutatási részleg munkáját segítem. Egy munkanap 9 óra: 8 óra munka 1 óra ebédszünet. Normális esetben reggel 9-től este 6-ig illik bent lenni, de persze ha az ember kihagyja az ebédet, vagy reggel 8-ra megy be, vagy rövidebb ideig ebédel, akkor hamarabb hazamehet. Egyetlen dolog amit elvárnak, hogy a napi 8 óra munka meglegyen. Gondolom, majd ki fog alakulni idővel az én rutinom is, de egyelőre ez a 9-től 6-ig dologozás tetszik... 

Első benyomások: teljesértékű munkaerőnek tartanak, okosnak hisznek, és elvárásaik vannak felém. Viszont szerencsére egész "idióta biztos" rendszerben dolgoznak, ami azt jelenti, hogy mindent lépésről-lépésre megmutatnak, elmagyaráznak, megtanítanak. Nem feltételezik azt, hogy tudod, mert honnan is tudhatnád, viszont nagyon-nagyon örülnek, ha sikerül megértetniük veled amit szeretnének.

Úgy gondolom, hogy nem lesz probléma a beilleszkedéssel sem, kedden lesz egy "Új Munkatársak Boldog Órája" nevű rendezvény, ami elméletileg arra szolgál, hogy az új kollégák szocializálódhassanak a régiekkel. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, bár abban biztos vagyok, hogy nem fogja senki se leharapni a fejem :)

Más jó hírekkel is szolgálhatok: hölgyeim és uraim, végre megérkezett postán a személyigazolványom! Bizony-bizony, végre hivatalosan is New York Állam lakosa vagyok bejegyzett címmel, meg minden. Viszont szervdonor nem vagyok, mert mint azt már korábban biztosan említettem, valahogy nem bízom az orvosokban. Ha balesetet szenvedek, az a minimum, hogy kezüket-lábukat törik és életben tartanak. Mond bárki amit akar, szerintem ha valaki donor, azt tök máshogy kezelik!

Most pénteken volt nálunk a divat éjszakája. Minden nagyobb divatház késő estig nyitva volt, ételt és italt szervíroztak a hoszteszek, modellek és hírességek járkáltak a tömegben, és a kirakatokban élő emberek szórakoztatták az arra járókat. Bevallom őszintén, hogy a lgjobban egy kis ázsiai üzletben éreztem magam, ahol egy ázsiai srác elektromos csellón játszott modern darabokat. Itt nem voltak sokan, viszont fergeteges kis 20 perces koncertet adott a fiú. Egyébként láttam híres tervezőket, megsimogattam egyikük halál cuki kiskutyáját, de az este 80 százalékában azon bosszankodtam, hogy ez az iszonyatosan sok ember, minek tolong tömött soropkban egyes üzletek előtt, miért tapossák és ölik egymást, hiszen Sarah Jessica Parker is pontosan ugyan úgy emészet, ahogyan ők...

Persze nagyon jó móka volt látni a félmesztelen modell fiúkat zuhanyozni az egyik kirakatban, lányokat legyezővel a kezükben bájologni a másikban, vagy épp egy afro-amerikai énekesnőt hallgatni, ahogy énekel egy Macy's méretű bevásárlóház kirakatában, de ennyi elég is volt belőlük! Egyébként az illusztrációnak használt képen a Gilan divaház egyik leánya látható. Erre a partira hivatalos voltam, a nevem a listán volt és bemehettem, és mivel a mögöttem álló lányokat nem engedték be, azonnal VIP-nek éreztem magam és ez nagyon tetszett. :) 

Midenzt egyébként Jenna barátnőmben köszönhetem, aki az FIT-n végzett, mint divattervező. Az FIT pedig a divatszakma Harvardja... Ha nem oda jártál, kb nem is vagy ember!

Tegnap Nickkel is találkoztam, elmentünk az unokatestvérének a kiállítására, majd vacsorázni. Nagyon tehetséges az unokatestvére, tök jó képeket állított ki, nekem tetszettek. Kicsit elvont, kicsit modern, kicsit más, mint amire számítottam, de jó. Tele lélekkel, mögöttes tartalommal... nem afféle öncélú vergődés, mint ami manapság sok művésznél tapasztalható. Ráadásul nagyon jót beszélgettünk Christinnel (ő az unokatesó), és ott volt Nick nagymamája is - aki beszél magyarul. Elmeséltem nekik, hogy kaptam munkát a Caratnál és mindenki nagyon nagyon boldog volt, a nagymama még mondta is, hogy büszke rám. És ez nagyon jól esett. :)

My very first day at work

Nagy nap volt ez a mai, nem is tudtam normálisan aludni tegnap este. Hajnali 4-kor felébredtem (igen, a lehető legrosszabb időpontban) és utána végig abban a bizonyos se nem éber se nem mély álom fázisban voltam, ahol az ember általában akkor van, amikor kattog az agya valamin. 

Reggel 8-kor viszont megszólalt az ébresztő. Persze pont akkor, amikor már kezdtem normálisan álomba merülni, dehát ez van. Az eslő napon csak reggel 10re kellett mennem, ezért még sikerült ránéznem az e-mailekre indulás előtt, és láttam a sok-sok jókívánságot ami azonnal feldobta a reggelemet. Ezúton is köszönöm mindenkinek!

Nagyon izgatott voltam, enni sem tudtam normálisan.

Megérkeztem a céghez 9:50-re, és a recepciós kisasszony megkért, hogy foglaljak helyet, azonnal jön a HR hölgy és foglalkozik majd velem. Amíg ott ücsörögtem, nézegettem az embereket, és megállapítottam, hogy karakterileg ugyan olyan emberek dolgoznak itt is, mint az otthoni Aegisnél. Szerintem ez tök vicces! :)

A HR hölgy (normális nevén Regan) hamar megérkezett, és gyorsan át is néztük az általam kitöltött és aláírt papírokat. A próbaidő 30 nap lesz, utána teljes jogú alkalmazottja leszek a cégnek jottatásokkal meg mindennel. A Regannal való találkozásom hamar végetért, következett Tiffani, aki az asztalomhoz kísért. Tök jó helyem van, nagy asztallal, óriási monitorral. Ablak mellett ülök, ami ugye azért jó, mert kapok természetes fényt, viszont a kilátás nem annyira mesés, mivel csak a szomszédos felhőkarcoló derekát látom. De azért kilátás, és azért szép...

Az asztalom tökéletesen elő volt készítve: e-mail cím, jogosultságok, belépőkódok, minden. Sőt! Még egy FedEx borítékban kaptam olyan cukiságokat is, mint tűzőgép, lefűzőmappa, gemkapocs, füzet, post-it meg tollak. (Igen, ebben a pillanatban ennek a csomagnak örültem a legjobban.)

Az első nap természetesen nem volt túl munkás, egy feladatot kaptam Barbaratól, viszont máris volt 2 meetingem, és beregisztráltunk engem pár tréningre. Először a Pfizer csapattal találkoztam, akiknek időm 40%-ban fogok versenytárs elemzéseket készíteni, majd a CEO-val beszélgettem, aki igen művelt, lendületes és jófej ember. Mondanom sem kell, hogy a sors ismét nagyon mókás dolgot művelt velem. Lehet találgatni, miről beszélgettünk a CEO bácsival. Segítek: Nem az a lényeg, hogy vannak magyar gyökerei, szereti a magyar ételeket, és szülei német származása miatt igen jól beszél németül (egyébként mellékesen jegyzem meg, hogy van egy ehte német kollégám, akivel fogok tudni németül beszélgetni). Nem! Kérem a lényeg az, hogy a bácsi most kattant rá az - és akkor most mindenki vegyen egy mély levegőt - idősorelemzésre. Igen. Hát mondom én, hogy nincsenek véletlenek!!! :)

Egyébként jól éreztem magamat az első napon, és meg vagyok győződve róla, hogy ezek az emberek nagyon sokat várnak tőlem. Már csak az, hogy az a két ember, akikkel interjúztam viccesen megjegyezte, hogy milyen gyorsan felvettek engem a céghez bizonyítja azt, hogy valóban engem akartak. Ráadásul úgy kezelnek, mint egy teljesértékű alkalmazottat, mindenbe bevonnak, mindenről kikérik a véleményem. És ez nagyon jó érzés!

Egyelőre nekem tetszik itt! :)

How did I end up watching Carmen - The story of my US Open ticket

Ugye mindenkinek eldicsekedtem arról, hogy van jegyem a US Openre és hétfőn megyek megnézni az Arthur Ashe stadion esti mérkőzést. Igen ám, de idő közben kiderült, hogy női mérkőzés lesz, ráadásul Sharapova fog játszani, aki mint tudjuk nem üti, hanem sikítja a labdát. Zajérzékeny füleim a TV-ben sem képesek 5 percnél tovább figyelemmel kísérni a hölgy játékát, ezért a következő dolog történt:

Szóval mivel a jegyem az utolsó utáni sorba szólt az oszlop mögé (igen, nagyon olcsó jegy volt), és a Flushing Meadows igen messze van tőlem, úgy döntöttem, hogy egyedül mégsem megyek ki, inkább átmegyek Joanahoz. Miután elmesélte, hogy milyen volt a kanadai kirándulás, elmeséltem neki az én hétvégémet és mikor megemlítettem, hogy a MET előtt a Carment adják HD minőségben, ráadásul ingyen, felcsillant a szeme és nem is kellett sokáig győzködni arról, hogy menjünk.

Nem sajnálom, hogy így alakult a nap, mert nagyon jól éreztük magunkat a Carmenen, és mindettől függetlenül még mindig büszke vagyok a jegyemre. És ha szerencsém van, akkor átcserélhetem egy hétvégi mérkőzésre, de ha nem, az sem baj. Majd jövőre! :)

Holnap nagy nap lesz: az első nap az új munkahelyen. Nagyon izgatott vagyok, főleg azért, mert az egyik papírt nem nagyon tudtam kitölteni... Joana azt mondta, a HR majd segít, nem kell aggódnom... hát majd meglátjuk.

Cleaning. Period.

A mai nap a "takarítás" jegyében telt. Arhíváltam az e-maileket, kodobáltam a már nem szükséges feljegyzéseket, töröltem magam a karrieroldalakról, és még Penny (az iPod Touchom) is kapott új szoftvert. Mindezt azért, mert szükségét éreztem. Egy időszak tényleg lezárult az életemben, és ezt nem csak szentimentalizmusból mondom. Csak véletlenül akadt meg a szemem a holdnaptáron: szeptember 8-án újhold. Ekkor kezdek dolgozni, ekkor kezdődik az új holdciklus, és ez nekem több, mint meggyőző érv a "takarításra". Tehát nekifogtam.

Először leiratkoztam a karrier hirlevelekről és a karrieroldalakról. Ezentúl már nem fogok naponta 15-20 e-mailt kapni tőlük az új álláshirdetésekről, és azzal sem fognak idegesíteni, hogy pusztán $150 dollárért ők majd átírják az önéletrajzomat tutibiztosra. Eddig persze fontosak voltak ezek az e-mailek, és az esetek 90%-ban jelentkeztem is azokra az állásokra, amikre felhívták a figyelmem, de ugye most már nincs rájuk szükségem.

Megreformáltam a LinkedIn profilomat is, ezentúl nem az süt róla, hogy reménytelenül munkát keresek. Ezt az oldalt egyébként nagyon szeretem! Tulajdonképpen ez is egy közösségi oldal, de a Facebooktól eltérően itt szakmai kapcsolatokat lehet ápolni, kiépíteni és erősíteni. Azok, akikkel együtt dolgoztál vagy együtt tanultál ajánlást írhatnak rólad és te is írhatsz ajánlást, feltöltheted az önéletrajzodat és még állásokra is jelentkezhetsz. Beléphetsz különféle szakmai csoportokba, részese lehetsz nagy beszélgetéseknek és akár még a spanyol vaszt is feltalálhatod ha ahhoz van affinitásod.

Kidobáltam azokat a jegyzeteket, amiket az állásinterjúkon és állásinterjúkhoz készítettem. Hasznomra voltak, de nem kellenek már. Félreértés ne essék, szeretem megőrizni a fontos/érdekes/értékes/emlékezetes dolgokat, de azért különbséget tudok tenni kincs és kacat között (igen, az utóbbi kidobandó).

Kitöltöttem a Carat-tól kapott űrlapokat, aláírtam a szerződést és meghatalmaztam őket arra, hogy 2 hetente fizetés ürügyén pénzt tegyenek a bankszámlámra. Az adó papírok kitöltéséhez Joana segítségét fogom kérni, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól csináltam. Bár nem quantum fizika, azért jobb, ha ő is ránéz. Nekem nagyon tetszik ez a kéthetente fizetést kapunk dolog (hónap 15-én illetve az utolsó munkanapján), azt viszont nem tudom, hogy ezt a bérszámfejtés hogy oldja meg. Ez azért egész sok meló, nem? Kéthetente bérszámfejteni az egész céget...

Penny kapott új szoftvert. Ez azt jelenti, hogy a régi dolgok mind-mind lekerültek róla, és most egy új, gyorsabb, szebb operációs rendszere van. (Legalábbis az OS 4.0.2 leírásában ezt ígérték.) Ez a játék egész sok időt elvett az életemből, és hogy őszinte legyek, még mindig tart a folyamat, mert a zenéket még mindig pakolja rá az iTunes.

Holnap felmegyek Nickhez, mert BBQ-t fognak sütni a kertben és meghívott. Már csütörtökön mondta, hogy menjek fel ünnepelni és majd ő főz nekem vacsorát, de akkor már volt MET programom, és azt nem akartam lemondani. Remélem jó idő lesz és összejön a dolog, mert látni akarom a család arcát amikor bejelentem, hogy a Carat-nál dolgozom... és mosolyogni akarok rájuk úgy, ahogy anno ők mosolyogtak rám. :)

MET Summer HD Festival

Azt hiszem, tegnap igen stílusosan sikerült ünnepelnem. A Metropolitan Opera ugyanis épp most tartja a nyári HD opera fesztiválját, ami ingyenes Operát jelent HD minőségben, szabadtéren. Tavaly rendezték meg először, és a nagy sikerre való tekintettel idén is nekivágtak. 2.800 szék várja a látogattókat, jegy nem szükséges, helyfoglalás érkezési sorrendben. A rendezvény keretein belül igen neves darabokat láthatunk, íme a lista:

Aug. 28 - “Tosca” at 8 p.m.


Aug. 29 - “The Magic Flute” at 8 p.m.


Aug. 30 - “Der Rosenkavalier” at 7:15 p.m.


Aug. 31 - “Doctor Atomic” at 7:45 p.m.


Sept. 1 - “Les Contes D’Hoffman” at 7:45 p.m.


Sept. 2 - “La Boheme” at 8 p.m.


Sept. 3 - “Hansel and Gretel” at 8 p.m.


Sept. 4 - “Turandot” at 8 p.m.


Sept. 5 - “Aida” at 8 p.m.


Sept. 6 - “Carmen” at 7:45 p.m.

Tegnap csodaszép esténk volt, kiváló hőmérséklet, lágyan fújdogáló szél, szemet gyönyörködtető környezet. Mivel nálunk még mindig elég melegek a nappalok, bátral le tudtunk ülni a földre, nem kellett attól tartanunk, hogy felfázunk. (Az igazat megvallva olyan meleg volt az aszfalt, hogy izzadt a popsim.) A II. felvonás után viszont sikerült leülnünk egy székre, és onnan azért mégis kényelmesebb volt az előadás. Jenna barátnőmmel a 'Bohéméletet' láttuk, mondanom sem kell, hogy potyogtak a könnyeim a darab végén.

Ha nem mossa el a vihar, akkor ma lehet megnézem a 'Jancsi és Juliska'-t. A 'Carmen'-t nagyon szerettem volna látni, de sajnos van jegyem a US Open hétfő esti mérkőzéseire az Arthur Ashe Stadionba. (328-as szekció)

Igen, most lehet irígykedni! :)

What was begun is now done

A napi tarott mára a következőt mondta: Túl sok teher volt ez egy személy számára, de végre minden megoldódott, minden a helyén van. A kör bezárult és a rend megtartható. Minden apró részlet a helyére került, a kép végre teljes. Nincs már miről tárgyalni, minden végleges. A kemény munka meghozta gyümölcsét, a kitartás eredményt szült. Minden, aminek kezdete volt, most véget ért.

És valóban. Helyi idő szerint ma délután 2:57 órakor felhívott a Carat HR-ese és ajánlatot kaptam tőlük. És ebben a szent pillanatban minden a helyére került.

De had kezdjem az elején. 4 hónappal ezelőtt érkeztem meg New Yorkba, fiatalon, naívan, tele energiával és azzal az érzéssel, hogy minden lehetséges. Követtem el hibákat az első hetekben, és biztosan fogok még hibákat elkövetni életem folyamán, de arról mindig is meg voltam győződve, hogy sikerülni fog. A cél ott lebegett a szemem előtt és én foggal körömmel ragaszkodtam az álmaimhoz.

Nem is lehetett volna másképp. New York-i életem első mérföldköve volt Nick nővérének születésnapi partija. Ott a család faggatott, hogy mit is fogok kezdeni magammal idekinn, és én magabiztosan állítottam, hogy a Caratnál fogok dolgozni. Ők nevettek, én viszont bíztam magamban.

De mikor a Carat a füle botját sem mozdította, és senkitőn nem tudtam kicsikarni egyetlen normális válasz e-mailt sem, elkezdtem más állásokra jelentkezni. Többszáz helyre jelentkeztem hetente. Mikor július közepén sem hívtak be egyetlen interjúra sem, kezdett lefelé görbülni a szám. Müller Péterhez fordultam segítségért, és szerencsére kaptam is lelki megnyugvást.

Augusztusban változás történt. Elkezdek érdeklődni utánam a cégek, telefonos illetve személyes interjúkra jártam. Egyre jobb lettem és egyre több pozitív visszajelzést kaptam. Aztán jött egy újabb áttörés és a Carat kapcsolatbalépett velem. Épp otthon ültem, amikor e-mailem érkezett. Dawn, a HR-es hölgy kért tőlem időpontot egy telefonos interjúra. A pozíció (Competitive Intelligence Analyst) olyan, mintha csak nekem találták volna ki. Tökéletesen megfelel mind végzettségemnek, mind szakmai tapasztalatomnak. És ekkor minden a helyére került.

Nem vagyok vallásos, babonás voszont annál inkább, és hiszek a kimondott szó erejében, ezért mindeddig ezeket a dolgokat magamban tartottam (ezért sem írtam gyakrabban). De azután, hogy a Carat felvette velem a kapcsolatot, az egész életem értelmet nyert. Tudom, hogy most ez így nagyon furán hangzik, de had magyarázzam meg!

Amikor egyetemre mentem, kiválasztottam a legjobban hangzó szakirányt: Makrogazdasági Elemző és Előrejelző. Szenvedtem is vele jó sokáig, de az utolsó vizsgaidőszakomban egyszer hangosan megjegyeztem: "Valamiért az Univerzum nagyon azt akarja, hogy én rendesen megtanulja az Idősorelemzést és a Többszekit." Egyetem alatt az Aegis Media-nál dolgoztam, annál a cégnél, akinél most is dolgozni fogok. Viszont az, hogy náluk dolgoztam nem az én döntésem volt... legalábbis nem csak rajtam múlt. Holczi barátom ajánlott be hozzájuk, és az ő révén jutotam el az ajánlatig úgy, hogy először visszautasítottam őket e-mailben, mert Ogilvyéknál akartam dolgozni. Viszont Kata ezt nem hagyta annyiban, felhívott és végülis hozzájuk szegődtem. Véletlen? Nem hiszem...

Tehát a sors kezdetnek a kezembe adott két dolgot: Elemző diploma, nemzetközi cégtapasztalat. Megérkezésem után pedig kitanultatta velem az interjúzás fortélyát. Mikor pedig kész voltam - kész meghozni a döntést - kezembe adta ezt a pozíciót.

Nektek is összeállt a kép? Nagyon remélem, hogy igen és végre látjátok, hogy minden mindennel összefügg és egyáltalán nincsenek véletlenek. Tegnap a Caratnál több, mint másfél órán keresztül interjúztam, és mikor hazaértem tele voltam félelemmel, mert tudtam, hogy ha nem kapom meg ezt az állást, akkor nem fogom tudni könnyen feldolgozni. Nem tudtam, hogy ki milyen véleménnyel van rólam, csak abban voltam biztos, hogy Shirley - akivel telefonon beszéltem múlt héten - szeret engem, és nagyon támogat. Egy másik interjúm is volt tegnap, viszont az nem nevezhető interjúnak, inkább beszélgetésnek hívnám. Ennek az volt a lényege, hogy lelkileg összerázzon, mert az interjúztató így zárta a találkozásunkat:

"Mariann, nagyon örülök annak, hogy találkoztunk, úgy gondolom, hogy kiváló önéletrajza és tökéletes megjelenése van, és biztos vagyok benne, hogy ha velünk nem is szeretne dolgozni, nagyon hamar el fog tudni helyezkedni." Ézek után pedig nem tudtam nem azt mondani, hogy "Minden úgy lesz, ahogy lennie kell!"

Ma reggel korán felkeltem és "köszönöm" e-mailt küldtem azoknak az embereknek, akik tengnap interjúztattak. 11 óra fele pedig eszembe jutott Shirley, és neki is küldtem egy e-mailt. Ő azonnal válaszolt, és ezt pozitív dolognak tartottam. Aztán jött a hívás...

Szóval most itt vagyok. Elértem minden célomat, mégéltem minden álmomat. Minden kívánságom valóra vált. Viszont mindezt sosem értem volna el az anyukám nélkül. És most nem az anyagi támogatására gondolok (persze az sem mellékes), hanem a lelki támogatására. Kemény volt, amikor annak kellett lennie, segített, amikor rászorultam, lelket öntött belém, amikor arra volt szükségem, és tudom, hogy ezek után is mindig itt lesz nekem!

Hogy mi a tanulság? Új álmok kellenek... de vigyázz, hogy mit kívánsz, mert ha eléggé akarod teljesül!