What was begun is now done

A napi tarott mára a következőt mondta: Túl sok teher volt ez egy személy számára, de végre minden megoldódott, minden a helyén van. A kör bezárult és a rend megtartható. Minden apró részlet a helyére került, a kép végre teljes. Nincs már miről tárgyalni, minden végleges. A kemény munka meghozta gyümölcsét, a kitartás eredményt szült. Minden, aminek kezdete volt, most véget ért.

És valóban. Helyi idő szerint ma délután 2:57 órakor felhívott a Carat HR-ese és ajánlatot kaptam tőlük. És ebben a szent pillanatban minden a helyére került.

De had kezdjem az elején. 4 hónappal ezelőtt érkeztem meg New Yorkba, fiatalon, naívan, tele energiával és azzal az érzéssel, hogy minden lehetséges. Követtem el hibákat az első hetekben, és biztosan fogok még hibákat elkövetni életem folyamán, de arról mindig is meg voltam győződve, hogy sikerülni fog. A cél ott lebegett a szemem előtt és én foggal körömmel ragaszkodtam az álmaimhoz.

Nem is lehetett volna másképp. New York-i életem első mérföldköve volt Nick nővérének születésnapi partija. Ott a család faggatott, hogy mit is fogok kezdeni magammal idekinn, és én magabiztosan állítottam, hogy a Caratnál fogok dolgozni. Ők nevettek, én viszont bíztam magamban.

De mikor a Carat a füle botját sem mozdította, és senkitőn nem tudtam kicsikarni egyetlen normális válasz e-mailt sem, elkezdtem más állásokra jelentkezni. Többszáz helyre jelentkeztem hetente. Mikor július közepén sem hívtak be egyetlen interjúra sem, kezdett lefelé görbülni a szám. Müller Péterhez fordultam segítségért, és szerencsére kaptam is lelki megnyugvást.

Augusztusban változás történt. Elkezdek érdeklődni utánam a cégek, telefonos illetve személyes interjúkra jártam. Egyre jobb lettem és egyre több pozitív visszajelzést kaptam. Aztán jött egy újabb áttörés és a Carat kapcsolatbalépett velem. Épp otthon ültem, amikor e-mailem érkezett. Dawn, a HR-es hölgy kért tőlem időpontot egy telefonos interjúra. A pozíció (Competitive Intelligence Analyst) olyan, mintha csak nekem találták volna ki. Tökéletesen megfelel mind végzettségemnek, mind szakmai tapasztalatomnak. És ekkor minden a helyére került.

Nem vagyok vallásos, babonás voszont annál inkább, és hiszek a kimondott szó erejében, ezért mindeddig ezeket a dolgokat magamban tartottam (ezért sem írtam gyakrabban). De azután, hogy a Carat felvette velem a kapcsolatot, az egész életem értelmet nyert. Tudom, hogy most ez így nagyon furán hangzik, de had magyarázzam meg!

Amikor egyetemre mentem, kiválasztottam a legjobban hangzó szakirányt: Makrogazdasági Elemző és Előrejelző. Szenvedtem is vele jó sokáig, de az utolsó vizsgaidőszakomban egyszer hangosan megjegyeztem: "Valamiért az Univerzum nagyon azt akarja, hogy én rendesen megtanulja az Idősorelemzést és a Többszekit." Egyetem alatt az Aegis Media-nál dolgoztam, annál a cégnél, akinél most is dolgozni fogok. Viszont az, hogy náluk dolgoztam nem az én döntésem volt... legalábbis nem csak rajtam múlt. Holczi barátom ajánlott be hozzájuk, és az ő révén jutotam el az ajánlatig úgy, hogy először visszautasítottam őket e-mailben, mert Ogilvyéknál akartam dolgozni. Viszont Kata ezt nem hagyta annyiban, felhívott és végülis hozzájuk szegődtem. Véletlen? Nem hiszem...

Tehát a sors kezdetnek a kezembe adott két dolgot: Elemző diploma, nemzetközi cégtapasztalat. Megérkezésem után pedig kitanultatta velem az interjúzás fortélyát. Mikor pedig kész voltam - kész meghozni a döntést - kezembe adta ezt a pozíciót.

Nektek is összeállt a kép? Nagyon remélem, hogy igen és végre látjátok, hogy minden mindennel összefügg és egyáltalán nincsenek véletlenek. Tegnap a Caratnál több, mint másfél órán keresztül interjúztam, és mikor hazaértem tele voltam félelemmel, mert tudtam, hogy ha nem kapom meg ezt az állást, akkor nem fogom tudni könnyen feldolgozni. Nem tudtam, hogy ki milyen véleménnyel van rólam, csak abban voltam biztos, hogy Shirley - akivel telefonon beszéltem múlt héten - szeret engem, és nagyon támogat. Egy másik interjúm is volt tegnap, viszont az nem nevezhető interjúnak, inkább beszélgetésnek hívnám. Ennek az volt a lényege, hogy lelkileg összerázzon, mert az interjúztató így zárta a találkozásunkat:

"Mariann, nagyon örülök annak, hogy találkoztunk, úgy gondolom, hogy kiváló önéletrajza és tökéletes megjelenése van, és biztos vagyok benne, hogy ha velünk nem is szeretne dolgozni, nagyon hamar el fog tudni helyezkedni." Ézek után pedig nem tudtam nem azt mondani, hogy "Minden úgy lesz, ahogy lennie kell!"

Ma reggel korán felkeltem és "köszönöm" e-mailt küldtem azoknak az embereknek, akik tengnap interjúztattak. 11 óra fele pedig eszembe jutott Shirley, és neki is küldtem egy e-mailt. Ő azonnal válaszolt, és ezt pozitív dolognak tartottam. Aztán jött a hívás...

Szóval most itt vagyok. Elértem minden célomat, mégéltem minden álmomat. Minden kívánságom valóra vált. Viszont mindezt sosem értem volna el az anyukám nélkül. És most nem az anyagi támogatására gondolok (persze az sem mellékes), hanem a lelki támogatására. Kemény volt, amikor annak kellett lennie, segített, amikor rászorultam, lelket öntött belém, amikor arra volt szükségem, és tudom, hogy ezek után is mindig itt lesz nekem!

Hogy mi a tanulság? Új álmok kellenek... de vigyázz, hogy mit kívánsz, mert ha eléggé akarod teljesül!