Rafa - I want to share my positive thoughts...

Rafa Nadal megnyerte a US Open-t! Végre valahára ő is beírhatja magát a tenisz történelem nagy könyvébe, karrierjének hiányzó győzelmével immár halhatatlanná vált. Juhé juhé! Éljen éljen! Már mióta vártunk erre a napra, gratula Rafa! Viszont egy dolgot azért ismét szeretnék leszögezni: a tenisz egy olyan sport, amit szerintem nem illik fényképezni. Vagy nincs igazam?

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a dícsérő és kedves szavakat, nagyon jól esik, hogy ilyen sokan büszkék rám. Viszont egyre több olyan visszajelzést is kapok Blog bejegyzéseimmel kapcsolatban, amik mélyen elgondolkoztatnak. Nem egy ember jegyezte meg, hogy mennyire irígyli az életutamat, és hogy én milyen szerencsés vagyok, és hogy kb. csak megszületnem volt nehéz.

Mindamellett, hogy ez így ebben a formában majdnem igaz is, azért azt el kell mondanom, hogy ez nem pusztán szerencse, de tudatos szervezés és sok-sok kitartó munka eredménye is! Mert én elhittem, hogy menni fog, és mindent megtettem annak érdeképen, hogy céljaimat elérjem. Tulajdonképpen ha mélyen belegondolok és nagyon őszinte akarok lenni, akkor egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben az, hogy esetleg nem sikerül. Ez egyszerűen nem volt opció. Hiszem azt, hogy a pozitív gondolatoknak teremtő ereje van, viszont az is biztos, hogy kellő lelki támogatás nélkül mindez kevés. Mert ha engem nem abban a hitben és tudatban nevelnek fel a szüleim, hogy számomra nincs lehetetlen, ha nem azt erősítik bennem, hogy mindent, amit valóban akarok el fogok érni az életben, ha nem nevelnek magabiztosnak, tudatosnak, és életrevalónak, akkor nem lennék ennyire optimista sem... hiszen nem hinném el, hogy elérhetem.

Gina barátnőm mondott egy érdekes dolgot. Idézem:

"Olvastam a blogodat. Két szó jut eszembe róla és Rólad: bámulatos és majdhogynem hihetetlen!!! :)))

Tudod, az jutott eszembe - amellett, hogy egészen biztosan tökéletes a most megszerzett állás is - hogy egy másik dolog, amit nagyon érdemes lenne csinálnod: megtanítani az embereket így élni, és hinni abban, hogy elérhetik az álmaikat. Szerintem sokakat csak ennek hiánya akadályoz meg abban, hogy sokkal nagyobbat alkossanak az életben."

Egyetértek! Nagyon sokan nem hisznek önmagukban, és saját maguk akadályozzák meg saját magukat abban, hogy elérjék céljaikat. Megtanítani az embereket pozitívan gondolkozni, szeretni, és nyitottnak lenni a változásra? Ez tetszik! Nagy kihívás, de nem kivitelezhetetlen! Hogy képes vagyok-e rá? Szerintem mindenki arra képes, amire képesnek tartja magát! :)

De ne higgye senki, hogy most nagy arcal vonulok New York utcáin! Minden áldott nap hálás vagyok azért, ami nekem ebben az életben megadatott. Hálás a kihívásokért, a sikerekért, a kapcsolatokért. Szakmailag és magánéletileg egyaránt úgy érzem, hogy sinen vagyok, és ez nagyon jó érzés. (Igen, vannak olyan dolgok, amikről nem számolok be - révén hogy nem vagyok valóságshow.) Szabadsággal tölt el, könnyűnek érzem magam, és képes vagyok élvezni az élet minden pillanatát. Kata barátnőm mondja mindig:

"A hídom majd akkor kell átmenni, amikor jön a híd."

És milyen igaza van! A problémákat megoldani, nem pedig generálni kell. Viszont ha túl sokat aggódunk dolgokon, akkor csak bevonzzuk magunknak a bajt. Mivel az ember sokkal könnyebben elhiszi a rosszat - valamiért könnyebben azonosulunk vele, (ezt még a Mátrixból tanultam) - ezért a rossz dolgok sokkal hamarabb megtörténnek... Így viszont a 22-es csapdájába esünk! Oh, milyen sokat tudnék még erről beszélni :)