Ma 65°F van, felhős az ég és szürke az idő. Megesküszöm rá, hogy pár óránként elered az eső. Persze nem az a normális fajta vízcseppekkel, hanem olyan szitálós, inkább ködszerű "eső". Sokak szerint Seattle-ben gyakran ilyen az idő... Ha ez igaz, akkor én depressziós lennék ott már a harmadik nap után.
Az első (fél)hét nagyon jól telt a munkában. Mindenki nagyon kedves és segítőkész, bármikor problémám vagy kérdésem volt, bátran fordulhattam bárkihez. Hogy mit is csinálok pontosan? Ez nagyon jó kérdés. Van két ügyfelem (Pfizer és Beiersdorf) akiknek havi/negyedéves/éves versenytárselemzéseket kell készítenem, illetve időm 30 százalékában a kutatási részleg munkáját segítem. Egy munkanap 9 óra: 8 óra munka 1 óra ebédszünet. Normális esetben reggel 9-től este 6-ig illik bent lenni, de persze ha az ember kihagyja az ebédet, vagy reggel 8-ra megy be, vagy rövidebb ideig ebédel, akkor hamarabb hazamehet. Egyetlen dolog amit elvárnak, hogy a napi 8 óra munka meglegyen. Gondolom, majd ki fog alakulni idővel az én rutinom is, de egyelőre ez a 9-től 6-ig dologozás tetszik...
Első benyomások: teljesértékű munkaerőnek tartanak, okosnak hisznek, és elvárásaik vannak felém. Viszont szerencsére egész "idióta biztos" rendszerben dolgoznak, ami azt jelenti, hogy mindent lépésről-lépésre megmutatnak, elmagyaráznak, megtanítanak. Nem feltételezik azt, hogy tudod, mert honnan is tudhatnád, viszont nagyon-nagyon örülnek, ha sikerül megértetniük veled amit szeretnének.
Úgy gondolom, hogy nem lesz probléma a beilleszkedéssel sem, kedden lesz egy "Új Munkatársak Boldog Órája" nevű rendezvény, ami elméletileg arra szolgál, hogy az új kollégák szocializálódhassanak a régiekkel. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, bár abban biztos vagyok, hogy nem fogja senki se leharapni a fejem :)
Más jó hírekkel is szolgálhatok: hölgyeim és uraim, végre megérkezett postán a személyigazolványom! Bizony-bizony, végre hivatalosan is New York Állam lakosa vagyok bejegyzett címmel, meg minden. Viszont szervdonor nem vagyok, mert mint azt már korábban biztosan említettem, valahogy nem bízom az orvosokban. Ha balesetet szenvedek, az a minimum, hogy kezüket-lábukat törik és életben tartanak. Mond bárki amit akar, szerintem ha valaki donor, azt tök máshogy kezelik!
Most pénteken volt nálunk a divat éjszakája. Minden nagyobb divatház késő estig nyitva volt, ételt és italt szervíroztak a hoszteszek, modellek és hírességek járkáltak a tömegben, és a kirakatokban élő emberek szórakoztatták az arra járókat. Bevallom őszintén, hogy a lgjobban egy kis ázsiai üzletben éreztem magam, ahol egy ázsiai srác elektromos csellón játszott modern darabokat. Itt nem voltak sokan, viszont fergeteges kis 20 perces koncertet adott a fiú. Egyébként láttam híres tervezőket, megsimogattam egyikük halál cuki kiskutyáját, de az este 80 százalékában azon bosszankodtam, hogy ez az iszonyatosan sok ember, minek tolong tömött soropkban egyes üzletek előtt, miért tapossák és ölik egymást, hiszen Sarah Jessica Parker is pontosan ugyan úgy emészet, ahogyan ők...
Persze nagyon jó móka volt látni a félmesztelen modell fiúkat zuhanyozni az egyik kirakatban, lányokat legyezővel a kezükben bájologni a másikban, vagy épp egy afro-amerikai énekesnőt hallgatni, ahogy énekel egy Macy's méretű bevásárlóház kirakatában, de ennyi elég is volt belőlük! Egyébként az illusztrációnak használt képen a Gilan divaház egyik leánya látható. Erre a partira hivatalos voltam, a nevem a listán volt és bemehettem, és mivel a mögöttem álló lányokat nem engedték be, azonnal VIP-nek éreztem magam és ez nagyon tetszett. :)
Midenzt egyébként Jenna barátnőmben köszönhetem, aki az FIT-n végzett, mint divattervező. Az FIT pedig a divatszakma Harvardja... Ha nem oda jártál, kb nem is vagy ember!
Tegnap Nickkel is találkoztam, elmentünk az unokatestvérének a kiállítására, majd vacsorázni. Nagyon tehetséges az unokatestvére, tök jó képeket állított ki, nekem tetszettek. Kicsit elvont, kicsit modern, kicsit más, mint amire számítottam, de jó. Tele lélekkel, mögöttes tartalommal... nem afféle öncélú vergődés, mint ami manapság sok művésznél tapasztalható. Ráadásul nagyon jót beszélgettünk Christinnel (ő az unokatesó), és ott volt Nick nagymamája is - aki beszél magyarul. Elmeséltem nekik, hogy kaptam munkát a Caratnál és mindenki nagyon nagyon boldog volt, a nagymama még mondta is, hogy büszke rám. És ez nagyon jól esett. :)
Posts
No comments:
Post a Comment