I'm moving!

Elég sok minden történt az elmúlt hetekben, úgyhogy ez a bejegyzésem előre láthatólag igen hosszú lesz. A jövőben igyekezni fogok rendszeresebben jelentkezni, mert összesűriteni minden történést egyetlen bejegyzésbe igen hosszadalmas, és fárasztó dolog, ráadásul elkerülhetetlen az is, hogy az ember barátai bejegyzést követeljenek :)

Szóval a történet ott maradt abba, hogy megígértem, hogy mesélek a GAP-ről. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a cégem új ügyfeket akar szerezni, és az egyik potenciális jelölt a GAP. Az a csapat pedig, akiknek az a feladata, hogy becserkésszék a céget, megkerestek engem azzal, hogy szükségük lenne néhány információra a GAP-ről illetve versenytársairól. (És itt szeretnék hangotadni legújabb elméletemnek CIA beosztásomról, mert hiába is legális az, amit csinálok, valahogy legbelül azt érzem, munkaköröm súrolja az ipari kémkedés határait.) Én kapva kaptam az alkalmon, szépen beszedtem a nyers adatokat, kirittyentettem őket színes-szagos prezentációvá, és elküldtem a csapatnak, akik azóta imába foglalják a nevemet, és újabb és újabb feladatokkal bíznak meg.

A juttatásokról szóló prezentációval is meg voltam elégedve. Részletesen elmondták az egyes csomagok tartalmát, felhívták a figyelmünket az egyes csomagok közötti különbségre, és közölték, hogy ha valaki a "sosem halok meg" korban van (értsd: fiatal, és egészséges mint a makk), nem feltétlenül fontos $120-t kidobnia havonta az ablakon biztosításra. Hát én meg úgy vagyok vele, hogy tuti akkor történik velem valami, amikor felelőtlenül kezdek viselkedni, szóval inkább fizetek sokat, mintsem - de ezt már mondtam - életem végéig törlesszem az orvosi kezelés számláját. Egyébként miután regisztráltam magam, és kiválasztottam a $60 dolláros csomagot, láttam, hogy a munkáltatónak ez majd $300 -ba kerül. Azért nem viccelnek!

Az orvosi, biztosítási és utazási csomagokon kívül igénybe lehet venni egy bizonyos Flexibilis Kiadások nevű számlát, ami nem nagyon tudom, hogy mire jó, de valami olyat mondtak, hogy ha valaki rendszeresen szed bizonyos gyógyszert, akkor azt a bruttó fizetéséből levont FK számláról finanszírozhatja. Viszont nekem ez az egész dolog kissé homályos, úgyhogy utána kell olvassak, mielőtt eldöntöm, hogy igénybe akarom-e venni ezt vagy sem.

Az influenza ellen is kapunk ingyen oltást, ez is jár nekünk, mint Carat USA alkalmazott. Már többeknek meséltem összeesküvés elméleteimről és dilemmámról az efféle oltásokkal kapcsolatban, de miután körbekérdeztem az embereket az irodában, egyöntetűen azt mondták, hogy ők bizony be fogják oltatni magukat, mert tavaly is milyen nagyszerűen átvészelték a telet egyetlen tüsszentés nélkül. A TV Showk is támogatják az ötletet, és ugye jövőre még mindig dönthetek úgy, hogy nem.

Október 22-én (Pénteken) költözök az új albérletbe a csajokkal. Manhattan, Upper East Side, luxus épület konditeremmel, mosodával, BBQ lehetőséggel a kerben, illetve tetőterasszal. A lakás az 5. emeleten van, eredetileg egyszobás, de 3 szobássá van alakírva, és az én szobámhoz tartozik erkély! És ahogy anyukámnak az ablakos fürdőszoba a bekattanása, nekem az erkély, szóval ezzel a lakással tökéletesen elégedett vagyok.

A költözés még érdekes lesz, mert bár eddig úgy volt, hogy a mostani lakótársam megveszi a bútoraimat, mostanra úgy alakult a dolog, hogy mégsem. Ami tulajdonképpen nem is baj, mert legalább nem kell újra megvenni őket, de így gondoskodni kell az elszállításról (költözésről). Komolyan mondom, hogy már alig várom, hogy az új lakásban lakjak! Sokkal jobb környék, sokkal közelebb van a munkahelyem, sokkal jobb a lakás maga, sokkal jobb az épület, szóval minden sokkal de sokkal jobb. 

Egyébként ha azon morfondíroztok, hogy vajon hiányozni fog-e a mostani lakótársam, akkor elárulom, hogy nem. Mint ember, semmi bajom vele, mert nagyon kedves, és jó lelkű. De vannak bizonyos szokásai, amiket képtelen vagyok tolerálni. Az egyik - és ez talán a legidegesítőbb - hogy megeszi azt az ételt, amit én veszek vagy főzök. És most nem arról van szó, hogy megkínálom, vagy nem kínálom meg, hanem arról, hogy kérdés nélkül felzabálja azt, ami az enyém. Mondok egy példát:

Tegnap főztem magamnak vacsorára tejszínes-gombás pennét. Nem egy királyi étel, nem is drága, viszont egész héten arra vártam, hogy péntek legyen, és végre legyen időm főzni. Elkészült a remekmű, meg is ettem az 1/4-ét, a többit pedig eltettem, hogy majd milyen jó lesz nekem szombaton ebédre. Reggel, mikor felébredtem 10h-kor, azt látom, hogy az edény, amiben főztem, a mosogatóban, és az étel pedig sehol. Ilyenkor pedig égnek áll a hajam az idegességtől, mert az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez az ember is főz ám, de még véletlenül sem nyúl a saját ételéhez (amit egyébként nem csodálok, hiszen az esetek 90%-ban rosszul néz ki, és még büdös is). Hogy miért csinálja ezt? Fogalmam sincs. Többször beszéltem már vele erről eredménytelenül. Néha kapok egy-egy SMS-t, hogy ehet-e a sajtomból (ami általában azt jeneti, hogy megeszi a 99%-t), vagy hagy egy cetlit az ajtóm előtt, hogy "bocsi, de megettem a műzlidet".

Ha ez egyszer-kétszer fordulna elő, azt mondanám, hogy OK. Szegény biztos nagyon éhes volt, a hűtő üres, és hajnali 5h-kor igen kevesen szálítanak házhoz. De nem, ez rendszeresen megtörtént, ráadásul úgy, hogy a hűtő tele van az ő cuccaival. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy sosem vettem semmit, ha pedig igen, akkor próbáltam olyan mennyiségeket főzni, amit meg is tudok enni együltő helyemben. Ez viszont nehéz, kényelmetlen, és idegesítő.

Szóval mint emberrel semmi bajom, de mint lakótárs, sajnos nem tudom tolerálni. Nem tudom, hogy a lányokkal milyen lesz, de azt tudom, hogy amíg egy hónapig náluk laktam, nagyon jól éreztük magunkat, semmi probléma nem volt, és soha senki nem nyúlt ahhoz az ételhez, ami az enyém. :)

Meséltem, hogy milyen kicsi a világ? Hétfőn együtt fogok vacsorázni Frank-kel, aki még a budapesti irodában volt kollégám (azaz csak együtt dolgoztunk, mert ő egy kreatív cégnél volt, én meg médiánál), és Barbara-val, aki most a főnököm. Ami a legviccesebb, hogy Frank és Barbara egy egyetemre jártak, és már vagy 15 éve ismerik egymást. Nagyon izgatot vagyok, hisz már vagy egy éve nem láttam Franket, de emlékszem milyen jól éreztük magunkat amik együtt teniszeztünk.

Most hétvégén kimosom az összes koszos ruhámat, és azokat, amiket nem tervezek jövőhéten felvenni, elkezdem szépen bepakolni a bőröndökbe. Kidobálom a szemetet (bizony, 6 hónap alatt azért sikeresen összegyűjtöttem olyan dolgokat, amik tulajdonképpen nem kellenek, de úgy voltam vele, hogy valamire egyszer jók lesznek), és leszedem a csillagokat a falról (és ha az Univerzum egy kicsit is szeret, akkor mindenféle nyom nélkül le is fognak jönni).

Tegnap megkaptam a fizetésem. Baromi jó érzés végre saját fizetést kapni! Ráadásul egész sok pénzt kaptam, mert átutalták a próbaidős időszakom utolsó 2 heti bérét, valamint a véglegesítés utáni első két heti fizumat is. Először nem is értettem, hogy miért van olyan sok pénz a számlámon, hívni akartam a HR-lányt, hogy valami hiba történt, de aztán leesett, hogy mi a szitu. Nagyon-nagyon boldog vagyok ám, hogy végre anyagilag is függetlenné váltam az anyukámtól! :)

Ha már anyagi függetlenségről van szó, elmesélem, hogy a héten megkaptam életem első hitelkártyáját. Sajnos bármennyire is ellenkezik az elveimmel, ebben az országban muszáj hitelkártyát használni ahhoz, hogy stabil anyagi hátteredet bizonyítani tudd. Ha nincs hitelkártyád, és nincs hiteltörténeted, akkor nem bérelhetsz lakást (mi is csak azért tudtunk, mert Joananak nagyon jó van), nem vehetsz fel kölcsönt, nem vehetsz autót, kb. nem csinálhatsz semmit. És nem mintha az elkövetkezendő pár hónapban tervezném bermelyik vagyontárgy beszerzését, de lássuk be, hogy ha ebben az országban élek, alkalmazkodnom kell a szokásokhoz, és bizony gondoskodnom kell arról, hogy a bankok és hitelintézetek csillogó szemekkel nézzenek nagyszerűségemre! :)

U.I.: Én akarok lenni a jegesmedve! :)